Zeneszöveg-blog

Azon kívül, hogy megtelt, magáról Kapolcsról eddig nem szóltam, pedig a legtöbb színpad, nyitott udvar és program ott található. Abba a 3 napba, amit ott töltöttünk, igyekeztünk a lehető legtöbbet beletenni. Terveztem például, hogy minden nap a 11 órai jógával indítok Harcsa Veronika udvarában. Aztán nem. Taliándörögdről csak koradélutánonként jutottunk át Kapolcsra. Először megebédeltünk, mindig más vendégasztalnál, a délután további részében pedig a programok között cikáztunk.

A Momentán Társulat udvarában meghallgattunk egy slam poetry workshop-ot, amit Horváth Kristóf (Színész Bob) és Kupa Julcsi vezetett. A szabad asszociációs játékhoz aznap a folyton eleredő eső miatt kicsit nyűgös és zárkózott voltam, ezért inkább csak a körön kívül, egy padon hallgattam őket. Egy kitelepült antikváriumban vettünk egy régi, blues-ról szóló könyvet, népzenéért bementünk Sebestyén Mártához a Muharay Udvarba, Jancsi Bácsi Udvarán pedig roma néprajz-előadást kaptunk a fiatal házigazdáktól.

Az esti Hajós András-műsor kellemes meglepetés volt; az előzetes programmal ellenétben nem az interaktív foglalkozását tartotta, hanem Debreczeny Csabával, Kálloy-Molnár Péterrel és a Modern Art Orchestra-val közös Macsó Swing c., elegáns-vicces-swinges műsort adták. A kezdésre a színpad előtti tér megtelt,

az előadás közben pedig Kálloy-Molnár Péternek arra is volt érkezése, hogy figyelmeztessen minket, ott a bal szélen, ahol ülünk, jókora ürülék csendesül a fűben. Felemelt hüvelykujjal jeleztem, hogy megtaláltuk, és ha mázlink van, nem hátulról fúj majd a szél.

A napjainkat rendszeresen Taliándörögdön, a Klastromnál zártuk. Az elsőt egy korábbi részben már elmeséltem, a másodikat Ferenczi Györggyel és a rackákkal, erről azonban megfutamodtunk, mert annyira lehűlt a levegő, hogy a vacogásomtól nem hallottam a zenekart. A következőt már nem tettem kockára: a másnap éjjeli Palya Beára gyakorlatilag minden ruhámat felvettem. Valahogy. A hosszú szoknyámat például a nyakam köré tekertem, sálam is lett. Imádom az egyszerűséget és a mindenhasznosítást! Mondjuk a nadrág alá a dörögdi vegyesboltban 150 ft-ért nejlonharisnyát vettem, a pizsamát túlzásnak éreztem volna. Palya Beáról nehéz tárgyilagosan nyilatkozni. Nem úgy fogok.

Bea egy sámán, aki szeretettel ül tort fölöttünk. Zavarba ejtően tárja fel magát, hihetetlen közel enged, majd belépsz hozzá, ő felnevet, elkap, megpörget, transzba ejt, és még koncert után órákkal is a kijáratát keresed.

A másik fontos program Lovasi versimproja volt a Kaláka Versudvarban. Az eső ellenére az udvar megtelt, ültünk a vizes padon, és tátott szájjal hallgattuk, ahogy éppen előttünk íródik a zenei költészet. Hogy megmutassa, hogyan születik egy Lovasi-féle dalszöveg, kért a közönségtől 4 egyszerű mondatot. Megszavazzuk, és a nyertes lesz majd a dal nyitóképe. Az egyiket én dobtam be, de mikor elkezdtem, már a mondat elején rájöttem, hogy ha valami, hát abból dal biztos nem lesz. A közönség-kedvenc az lett, hogy „Voltam már kevésbé szakállas”. Maradandót végül nem írtunk együtt, de Lovasi elénekelte két születőben lévő dalát. Sírtam. Vagy az eső volt. Aztán hazajöttünk.

Ebben a 4 részben a legjavát válogattam ki annak a számtalan élménynek, poénnak, zenének, amit a Művészetek Völgyéről hazahoztunk. És jó ég, mennyi feljegyzés maradt még…!

Egyszer pedig talán mégis írok valamit arra, hogy „A rendezvény területén tilos a dohányzás.”

Az Elevenkerten kívül Taliándörögd ad otthont többek között a Református Udvarnak, itt a Tilos Rádió bázisa is egy kocsma hátsó udvarán, kicsit fentebb a Kocsor Ház, ahol meglepetésünkre country együttesek is fellépnek, valahol a szomszédjában pedig a Színház Színpad. Ha elindulunk felfelé az Elevenkerttől, ezeket mind felfűzhetjük egymás után, a sort pedig a falu határában álló, XIII. századi gyönyörű templomrom zárja, az előtte felállított színpaddal.

Este fél 10 körül elindultunk, hogy ott megnézzük a Kerekes Band koncertjét. Ezen a ponton a térképet viszont nem egyformán értelmeztük, és egy kis mellékutcába tévedtünk. Az egyetlen szembejövő fiútól megkérdeztem, erre van-e a Klastrom. 

Kicsit ringatózott, és a választ hosszabban kitartotta. Az idő neki láthatólag már más ütemben telt. 

Annyit kiszedtünk belőle, hogy az irány jó, de dagonya, ezért visszafordul. Nem tudom, miért, mi ennek ellenére továbbmentünk. Vaksötét volt, elfogytak a házak, és csak az elemlámpánkra hagyatkozhattunk. Akkor azért már gyanús volt, hogy nem a „hivatalos” úton vagyunk, de halkan tompa ritmusok jutottak el hozzánk, és egy perccel később megláttuk a Klastrom fényeit is a távolban. A körülöttünk lévő feketeségben egyrészt a tereptárgyak sem látszódtak, másrészt egy tájékozódási verseny után engem valószínűleg még napokig keresnének, mi mégis magabiztosan felmértük, hogy több van már mögöttünk, mint előttünk, így tartottuk tovább az irányt. Az elemlámpa fényénél kiderült, hogy egy frissen lekaszált földterületen vágunk épp át. Sok évvel ezelőtt csináltam már ilyet. Akkor mire kijutottam onnan, lábanként 2 kg nedves termőföldet vonszoltam magammal, és úgy mozogtam, mint a hegyi ember, így itt már előre röhögtem magunkon. De nem sokáig, mert a hátunk mögött a távolban kiabálást hallottunk, és egy lámpa fénye imbolygott. Poénból körözni kezdtem a lámpámmal, hátha valami vicces kommunikációt kezdhetünk, de a fény gyorsabban mozgott, mint mi, és ettől hirtelen berezeltem. Azt hittem, értünk jönnek, ugyanis kergetett már engem csősz vasvillával búzatábla-fogócska miatt. Szerencsére nem ránk vadásztak, a fény kis idő múlva eltűnt a falu irányában.

A szántóföld szélén aztán találtunk egy letaposott átjárót, és egy sor toitoi mellett kibukkanva, rezzenéstelen arccal csatlakoztunk a száraz földúton érkezőkhöz. A Klastrom színpada kerítéssel van körbevéve, a kintről érkező italt nem lehet bevinni, ezért felhajtottuk a sörünket, és csak ezután szóltak, hogy elmarad a Kerekes Band. Pedig arra gondoltam, integetek Fehér Zsombornak, akivel 8 évig osztálytársak voltunk a zenei általánosban, és aki Dobó István után most a leghíresebb egri. A közben támadt vihar azonban összekócolta a programokat, a Kerekes Band-et visszafordították, mert állítólag ledőlt a színpad. Bár ezt nem értettük, a színpadnak látszólag nem volt baja, mert Szalóki Ági és zenekara épp használta. 

Az viszont kétségtelenné vált, hogy az áhított Földközeli élmény, minden szempontból, itt, Taliándörögdön teljesedik ki számunkra.

Visszafelé már a járt úton mentünk, ami kevésbé félelmetes, viszont több rajta a kocsma. A Tilos Rádió-borozó kombónál, a mindent beborító neohippi-tömegben kiszúrtuk a helyieket, ahogy a Katica Büfében és a lentebb lévő csapszékben is. Ennek már nem emlékszem a nevére, de az enteriőr nyomán nem lennék meglepve, ha 12. sz. Italbolt lenne. Mivel ez volt legközelebb a szálláshelyünkhöz, a napjainkat ez a krimó foglalta keretbe.

Reggeliért elsétáltunk a boltba, visszafelé pedig leültünk elé kávézni. Mivel minimalista sátrazók vagyunk, és csak alváshoz rendezkedtünk be, a konyhát és fürdőszobát alternatív módon kellett megoldanunk. A reggelit mindjárt úgy, hogy a boltban vett zsömlét, vajat, párizsit kávézás után, a kocsma előtti sörpadon ettük meg. De nemcsak mi. A fesztivál ideje alatt álmosan csoszogó fiatalok lepték el az utcát, és a bolt-ivó útvonalat fényesre járták. Délelőtt 11 óra felé megtelt a placc. Az asztaloknál ismét szólt a gitár, potyogott a morzsa, gyűlt a hamu. Közöttünk, az egyik asztalánál két helyi huszonéves bömbölt részegen, mellettük pedig egy asszony könyörgött a 40-es fiának, hogy induljon végre haza. Hirtelen kényelmetlenül és zavarban éreztem magam. Megszálljuk őket 10 napra, élvezzük a szabadságot és a puritán körülményeket, aztán hazamegyünk, míg a többi 355 napban ők minden reggel ugyanott, a kilátástalan 500 forintos órabér sörpadján fogják leinni magukat.

Új bejegyzés szövege

Kapolcs a fesztivál központja, és ahogy a programok, úgy ott a közönség is vegyes, de Taliándörögd egész más. Hangulatát és itt lakó fesztiválozóit alapvetően az ide telepített Elevenkert határozza meg, ahol koradélutántól a legkülönfélébb stílusban zenélő underground együttesek és éjjeli DJ-k váltják egymást a színpadon. Az udvar közepén kifeszített, szokatlan alakú ponyva alatt babzsákok, rongyszőnyegek, függőágy. 

A túl merev személyiség terápiaként ezen az udvaron szétcsúszhat. Csak vigyázzon a nőjére. 

Én 2 percre maradtam egyedül, de mire a párom visszatért, már egy szalmakalapos fiú duruzsolt a fülembe. Nehezen értettem, kicsit labilis állapotban volt a fröccstől. Nem sokkal később az utcán jött szembe három, bizonytalan teherbírású, teli műanyag pohárral. „Sose vállalj ilyen fuvart.”- mondta, és aggódva egyensúlyozott tovább a túloldalra. 

Az Elevenkert baráti segítségével végül a sátorhely-problémánk megoldódott (innen is nagyon köszönjük, Viktor!). Egy bokros-cserjés telken kaptunk helyet, amin néhány fészer, egy használaton kívüli disznóól és 4-5 sátor állt. Utánunk is jöttek még folyamatosan, ahogy később rájöttem, az Elevenkert fellépő zenészei építkeztek körülöttünk. Egyikük nálunk is szorosabbra vette a Földközeli élményt: mindössze egy hálózsákot hozott magával. Valamikor hajnalban érkezhetett, mert mikor aludni mentünk, még nem láttuk, reggel viszont majdnem ráléptem, ahogy a kazalra aludt hajam mögött próbáltam magam elnavigálni a kapu felé.  

A kerítésen kívül is találtam egy fiút a fűben, és gondolatban a bajnoki címet neki adtam, mert nála még hálózsák sem volt, csak egy kalap. 

Megálltam mellette, hogy megnézzem, nem hűlt-e ki, mert a közben ránk szakadt vihar 13 fokra hűtötte az éjszakát, de nem volt baja, hangos horkolásba kezdett. 

Nem tudom, Kapolcson milyen az éjszaka, de Taliándörögd nem alszik. Mikor hajnalban a DJ lekapcsol, a mellettünk lévő udvarból még rendületlenül szól a gitár és a bortól fáradt ének, a mulatozás heve pedig a jobb kéz pohara helyett időnként a bal pánsípot húzza meg. „Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék…”

-Alszol?

-Nem. A Tankcsapdát hallgatom. – morogta a párom.

A hatalmas, nyitott pajtában 8-10 fiú-lány reggel 5-kor még woodstockolt, mellettük, kint a füvön meg paplan alatt ment a nyiki-nyiki. Sátorállítással láthatólag ott sem pocsékolták az időt. Nem úgy, mint az egyik telek-szomszédunk, akivel egy időben vertünk tábort. A menő sátrát bámultam, és megjegyeztem, hogy nekünk is ilyen eldobható kellene. Eldobod, és magától összeáll. 

Nos, nem áll össze. Mi már az enteriőrnél tartottunk, szegény ellen viszont a szeszen kívül a sátor is dolgozott, mert csak káromkodást hallottunk a torzó alól. 

Engem ez az apró közjáték is megerősített abban, hogy milyen intellektuális közegben vagyunk, mert a fiú egy rögtönzött rigmussal zárta le a sátor-kérdést: 

Segítség, segítség,

Gyorsan, siessenek!

Beszorultam egy kecsua-sátorba,

Az Isten b*ssza meg!

Majd átballagott a borudvarba. 

Az aznap este nagy részét az Elevenkertben töltöttük, ahol a koncertek között Leventével (HaSzüNa) pacsiztunk, üzleteltünk kicsit Kettős Tamással, Viktor barátunk (Presszó Tangó Libidó) pedig bemutatott minket egy férfinak, „aki nem más, mint a legfontosabb zenekritikus”. Viktor ezt olyan ünnepélyesen hangsúlyozta, hogy azonnal vigyázzba vágtam magam, és meg voltam róla győződve, hogy a Legfontosabb Kritikus máris egy újabb kritikát fogalmaz, ezúttal rólunk. Szemét mélyre fúrta az enyémben, és megkérdezte, mi is zenélünk-e. Ijedten rávágtam, hogy itt most nem. Csalódottnak tűnt, én pedig hallottam, ahogy a hegedűm otthon felsóhajt.

Igaz, 25 éves, de csak tavaly jártam ott először. Meg kell érni a dolgokra. Idén viszont már nem volt kérdés, hogy ott leszek a Művészetek Völgye fesztiválon (röviden: Kapolcson), mert elsőre magával ragadott. A steril, városi élet az én felnőttkorom része is lett, de a kutyasz*rt a járdán azzal a büszke tudattal kerülgetem, hogy hiába a kedd 10 órás sales meeting, mégiscsak több száz éves palóc családból származom. Ettől közelebb érzem magam a Valósághoz. Ha pedig néha (sokszor) futhatnékom támad, csak vidék, csak falu, vissza a gyerekkort. Úgyhogy sátor az autóba, irány Kapolcs és a kiszámíthatatlan, Földközeli élmény! (Később kiderül - szó szerint.) Ha Kapolcsot meg akarod élni, innen érdemes nekiindulni.

A letisztult, praktikus élet első felvonásában letesszük az autót. A falu megtelt, a járdáról az embertömeg már az úttestre folyik, és egyébként is,

itt autóval végiggurulni olyan, mintha gördeszkáról akarnánk megnézni Mona Lisa-t a Louvre-ban.

Kialakított parkolóhely van bőven, na, de a természet hazatérő gyermekei nem dobálják csak úgy az ezerötszázasokat, mert messze még az esti kocsma. Megtakarításilag ezért érdemes továbbmenni, a falu másik végén például egy gyümölcsös gazdái 500 Ft-tal olcsóbban mérnek egy napot az almafáik alatt. 

A második felvonásban felvesszük a karszalagot, és megtudjuk, hogy valami félreértés miatt nincs sátorhelyünk. Kalandot akartunk, tessék. Délután 4 óra, időnk még rengeteg, hogy kitaláljuk, hol érjen az éjszaka. És itt jön a legfontosabb tárgy, ami a kedvenc fesztiválnadrágom zsebében lesz az elkövetkező 72 órában:                a műsorfüzet. Ebben az összes helyszín minden programja mellett ott van a fesztivál térképe is, jelölve rajta kisbolt, zuhanyzó, vendégasztal, wifi, buszmenetrend, bárányok. Ha már szóba hoztam: a fesztiválnadrág egy nagyon praktikus viselet. Két irgalmatlan méretű oldalzsebében bőven elfér papír zsebkendő, kézfertőtlenítő, telefon, pénztárca, ügyesen hajtogatott, nemcsinos esőkabát, egy fél literes víz, és még mindig van benne hely. 

Mentesül a kéz, lehet szabadon csettinteni, táncolni, fröccs-önteni. Nem mellesleg bőszárú, tehát alkalmas viselet melegben (mert szellős), hidegben (mehet alá a cicanadrág), rock fesztiválon és váratlan hip-hop koncerten egyaránt.

Helyben készült, házi bodzaszörppel ülünk a patakparton, válságtanács. Belemennénk olyan őrültségbe is, hogy kiveszünk szobát Köveskálon, ahol tavaly megszálltunk, de elkéstünk, mások már megszállták, teltház van, kézcsók. A problémával (is) a zsebünkben elindulunk Taliándörögdre, hogy az Elevenkert helyszínén az ismerősöknél tiszteletünket tegyük.

Bár a térkép 3 km-t ír Taliándörögd és Kapolcs között, kevesen vállalkoznak, hogy lesétálják a távot, mert a valóságban - többünk szerint – inkább a duplája. A falvak közötti mozgásra az erre rendszeresített Csigabuszokat ajánljuk. A nevével ellentétben nem nézelődésre vannak, hanem, hogy a szörptől-portól ragadó fesztiválozók gyorsan eljussanak egyik helyszínről a másikra. Ha valaki mégis nekiindul gyalog, a busz akkor is felveszi, ha nem akarja. Útközben kicsit megszeppent osztálykirándulás-érzés van. Ugyanonnan jövünk, hasonlót szeretünk, egyfelé megyünk, és ez összehoz minket 5 percre. Az út mentén, egy szántóföldön két horpadt hippi autó áll, közöttük nyugágyakon félmeztelen fiúk gitároznak, és minden fordulónál integetnek.