Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

PREMIER! ÚJ ÁKOS EP - KERESD NÁLUNK A DALSZÖVEGEKET!

Ákos HAZATALÁL, és ismét dupla Arénakoncertre készül

Négy új dalt jelentet meg Ákos, az évet pedig a korábbiakhoz hasonlóan idén is dupla Arénakoncerttel zárja – sorrendben immáron negyedik alkalommal. 

NÁLUNK MÁR MOST MEGTALÁLOD AZ EP ÖSSZES DALSZÖVEGÉT, KATTINTS!

ÁKOS TOVÁBBI DALSZÖVEGEI ITT!

2018. szeptember 27-én, csütörtökön jelenik meg a HAZATALÁL című új Ákos-középlemez (EP). A limitált példányszámú, szövegkönyvvel ellátott, digipack csomagolású CD-n, valamint digitális letöltésként is elérhető kiadványon négy új dal szerepel: a címadó HAZATALÁL, amely a rádiók figyelmére is méltó lehet, és amelyhez a későbbiekben klipet is terveznek, továbbá a szintén slágervárományos NEM KELL MÁS VIGASZ, a karcosabb ELLENSÉG A KAPUKNÁL és a meglepő HOLNAPTÓL. A dalokat Ákos stúdiójában rögzítette a banda a nyári rockturné előadásai közti szünetekben: a kiadvány átfogó képet ad a 2019-re várható új album irányáról, az érett hangzásvilágról. A HAZATALÁL EP a Xolar Stúdió eddigi legkomplexebb felvétele, akusztikus dobokkal, hagyományos módon rögzített gitárokkal, rafinált, a ’80-as éveket idéző szintetizátorhangzással, bonyolult vokálokkal, sokrétű keverési- és maszteringmunkával.

„A címadó szerzeményt az egyik fesztiválra menet írtuk Madival, akusztikus gitárokkal kardoztunk az autóban. A Nem kell más vigasz zenéjét Lepe hozta, de teljesen új megszólalást kapott a stúdióban. Az Ellenség a kapuknál egy 23 évvel ezelőtti demóból született, a Holnaptól pedig hasonló szerzői munka eredménye, mint a 2006-os Még közelebb-album vagy a teljes 2084-lemez. A sok magányos stúdiózás után nagy élmény volt zenekarként megszülni a dalokat, régi módszerrel, sok mikrofonnal rögzíteni Sanyi elemi erejű dobjátékát, nagy ládán, csutkára tekert hangerővel felvenni a gitárokat. Reményeink szerint ezzel a négy dallal sikerült hangzás szempontjából megközelíteni azokat a nemzetközi ideálokat, akik miatt annak idején zenélni kezdtünk” – árulta el Ákos a stúdiómunkáról.

A HAZATALÁL EP megjelenésének napján, szeptember 27-én Premier Estet tartanak a budapesti Akvárium Klubban, zártkörű koncerttel. A Produkció és a Premier Est főtámogatója a Szerencsejáték Zrt.: 

„Büszkék vagyunk, hogy hazánk nagy múltú, sikeres vállalataként a magyar zenei élet közel 30 éve kiemelkedő alakja mellé állhatunk” – mondta dr. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.

Ákos idén töltötte be 50. életévét. A jubileumi évben megállás nélkül koncertezett: a tavaszi, akusztikus, kórussal kísért előadásokat és a nyári fesztiválokon bemutatott rockműsorát eddig több mint 140.000 (!) érdeklődő látta. Az évet pedig idén is a Papp László Budapest Arénában zárja, méghozzá sorrendben negyedik alkalommal duplázik: december 14-én és 15-én is fellép a legnagyobb hazai koncertteremben.

Mint az énekes elmondta: „Sűrű kis év volt ez is: megjelent az első önéletrajzi jellegű könyvem, a Visszaszámlálás. Tavasszal kiadtunk egy átdolgozásokat tartalmazó CD-t, most pedig itt a HAZATALÁL EP négy új dallal. Közben két, egymástól hangszerelésben és repertoárban is különböző előadást hoztunk létre: az akusztikus Ákos50 és a rockos fesztiválműsor után a dupla Arénában mutatkozik majd be az idei harmadik dalösszeállításunk. Az erre való felkészülés mellett még időt kell találnunk a tavaszi koncertek kép- és hangfelvételére is, mert szeretnénk azt is mihamarabb megjelentetni.”

0 Tovább

ANIMAL CANNIBALS - Posse track felhívás

A ZENEKAR KÖZLEMÉNYE:

"Rapcsapatok, MC-k, figyelem!

Mint azt bizonyára tudjátok, 10 évente csinálunk egy közös dalt, egy úgy nevezett POSSE Track-et a hazai rap élvonal krémjével.

Mivel idén 10 éves az „Északon, délen…” és 20 éves a „Mindenki” ezért 2018-ban újra itt az idő egy közös rap dalnak!

Mi már tudjuk, hogy nagyjából kik lesznek benne, de még van pár hely!

Eddig több mint 100 MC-vel volt közös dalunk.

Most elsősorban olyanokat keresünk, akikkel eddig még nem reppeltünk együtt.

„van aki elbúj előlünk, van akit mi nem vettünk észre"

Bárki szerepelhet benne, akinek van mondanivalója!

Ha úgy érzed, hogy van helyed a legjobbak között, akkor ne habozz: Mikrofonra fel!

Reppeld el nyolc sorban a gondolataid:

ki vagy? honnan jöttél? mit képviselsz? mit gondolsz a magyar rap-ről?

És persze jöhet pár jó tanács!

Meg egy pici oltás!

És az sem baj, ha van benne humor!

Elég, ha otthoni körülmények között, demó szinten felveszed.

De az sem baj, ha profi cuccot küldesz!

Ha úgy érezzük ez az amire gondoltunk, akkor te is benne leszel az AC 2018-as Posse track-jében!

Természetesen, idén lesz hozzá videóklip is!

Egy biztos: nem fog beleférni mindenki, de a legjobbak igen!

Itt a zenei alap, vedd fel rá a rap-edet és küldd el nekünk a possetrack2018@gmail.com-ra!

Határidő: 2018. szeptember 30.

Izzítsd a mikrofont!"

0 Tovább

"Elvittem Anyut koncertezni" -Margaret Island, lemezbemutató-Budapest Park 2018.09.21 - KÉPGALÉRIÁVAL!

Megint egy másik koncert, ismét egy újabb élmény, újra jól éreztem magam, most is leírom.

Anyuval érkeztem a színvonalas zenei eseményre, azért vele, mert nagyon szereti Őket. Kezdem azzal, hogy azt mondta a végén, nagyon tetszett neki, aranyos mindenki a zenekarban, emberiek, olyan jó kisugárzásuk van, és nagyon jók a számaik. Most kicsit jobban összefoglalnám én is ezt pár sorban..

Kezdjük az elején, nagyon sok ember volt nagyjából megtelt a Budapest Park, azért ilyenkor számítani lehet arra, hogy ennyi ember nem téved, ha már rááldozza a nyár utolsó estéjét erre a programra. Tetszett, lendületes, kicsit kordában tartott, képzett, színvonalas. Végig láttam mindenkin, hogy fürdik a zenében; zenéből is legjobban az esőben, bőrig ázva, zenétől. Az eső című számot az egész közönség kísérte elejétől a végéig, hatalmasat adott, nem csak nekem az összes zenésznek, tudom, mert láttam rajtuk, ezzel váltak számomra végképp szimpatikussá.  Vendégekből itt sem volt hiány, és ők is emelték a minőséget, ahogy közeledtünk a végéhez úgy lett egyre inkább felengedett, úgy bontakozott ki egyre jobban ez az egész. Az elején, emberi, természetes reakciókat láttam, néha egy elég csúnya szó is belefért, amiért egyébként az elnézést sem maradt el, na, az nagyon tetszett. Aztán ebből építkezve egy egészen elképesztő élményt átadva a maga nevében olyan egyszerű természetességgel, és ez a jó szó, arra hogy önfeledt örömből zenéltek, csodálkoztak utána csodát hoztak. Kirázott a hideg kétszer, ami az egyéni koncert mércémen, nagyon magasra emelte ezt az estét, érdekes volt, hogy nem bonyolódtak bele túlságosan a színpadi technikákba, a fények hangsúlyosabbak voltak, de olyan mértékkel. Így lett végig olyan emberi.

B+

KÉPGALÉRIA:

0 Tovább

A Közös többszörös - Irie Maffia@Budapest Park - 2018-ban másodszor! Koncertbeszámoló rovat - KÉPGALÉRIÁVAL

Az első, na igen, az mindig emlékezetes, tartja a mondás. Nem volt ez másképp most sem, nekem ezen a csütörtöki estén történt az, hogy elveszítettem az Irie szüzességem.. Jó volt, igazából nem voltak illúzióim előtte, nem vártam semmit, igazi berobbanás lett.

Mondjuk, az élményhez hozzátartozik, hogy ez tényleg első soros koncert volt, vagy nulladik soros, vagy kordon előtti vagy olyan, amikor a rajongók epekedve néznek, hogy mit keresel annyira közel.

Nos, én írni mentem, de buliztam is, mert nem tudtam volna kihagyni. Maga a koncert 20:20-kor kezdődött és 22:00-ig tartott, volt ebben minden, olyan volt mint egy nagy nemzetközi fesztiválélmény, brazil táncos, ghánai rapper, magyar underground rapperek, több mint egy laza csütörtöki élőzene. Ami először megfogott, hogy nagyon jó ütemben, szinte megállás nélkül váltották egymást a dalok, sok számukat nem ismertem, de egyik sem az az egyhelyben állós dülöngélős.   A zenekar a koncert előtt felhívást hirdetett meg miszerint fekete, vagy fehér ruhában jöjjenek a rajongók, ezzel hangsúlyozva azt, hogy a világunk színes és ez így van jól, és jól is volt, olyan szín kavalkád társult az egészhez, hogy világbéke hangulaton át, a zenei összefogás, és a vidám, őszinte szívből zene élmény járt át. Végig. Szeretem az olyan előadókat, akikben mindig van valami különös, és mindig látom rajtuk, hogy imádják az egészet, nekünk nézőknek játszottak, és nem azért mert kell.  Egyszer kétszer a vendégelőadóknál leült a buli, mert sokan nem ismerték a vendégeket, akikből lehet, hogy egy kicsit sok volt, de szerintem pont ízlésesen volt eltalálva kiből mennyit adjanak, és végig érezni lehetett azt is nekik mindenki a barátjuk. Nagyjából kétezer ember lehetett, és mindenki nagyon jól érezte magát, azért a mai munkanap páraknak tuti döcögősen indult, szerintem azért nekik is megérte. Imádtam, tényleg olyan igazi laza, de zeneileg nagyon képzett előadókat hallhattam, és ezt nagyon szeretem. Az első jól sikerült, ahogy ilyenkor mondani szokás nem bántam meg, és alig várom a következő alkalmat.

KÉPGALÉRIA:

B+

0 Tovább

Veréb Tamás Kárpáti Rebekába szeret bele új dalának klipjében- Megjött az Éjszakai járat!

Az alapvetően színházi színészként és annak deszkáin tett alakításaival ismertté és televíziós szereplései által egycsapásra rendkívül népszerűvé vált fiatal tehetség, Veréb Tamás most újra önálló dallal jelentkezett, mely az Éjszakai járat kalandjairól szól. Hétköznapi, mindannyiunk számára ismerős környezet és szituáció lehet, melyben Kárpáti Rebeka mindenki szívét elrabolja, egyetlen budapesti éjszakai utazás közben. 

A szabadidejében akár még az extrém sportokkal is kacérkodó színész-énekesnek Éjszakai járat című dalához készült klipjében feltűnik az éjszakain utazó fiatal lány, akit Kárpáti Rebeka alakít. S hogy lesz-e valami ebből a különös találkozásból és a vonzalomból, amelyet érez, kiderül a klipből.

VERÉB TAMÁS ADATLAPJA ÉS DALSZÖVEGEI NÁLUNK, IDE KATTINTVA!

Veréb Tamás friss dala, az Éjszakai járat Szepesi Zsolt (Sean Darin) produceri munkáját és alkotói vénáját is dicséri, hiszen e dalt hárman alkották: ő, aki hazánk egyik legfoglalkoztatottabb producere, Veréb Tamás és Budai Gábor. Az Éjszakai járat című dal az ismerkedésről, a szerelmek születéséről és mindemellett természetesen a fiatalságról, az önfeledt éjszakai életről és a bulik utáni hazaútról szól. Szepesi Zsolt módszere mindig a modern zenei megoldások és irányzatok felé viszi el a dalokat, s ez az Éjszakai járat esetében is így volt, éppen ezért ebben a dalban is a nemzetközi, friss poptrendek felé tolták el a hangsúlyt, mindeközben igyekeztek hitelesek maradni Tamás személyiségéhez, élményeihez, emlékeihez és természetesen az önfeledten az életet megélő budapesti fiatalok életérzéséhez. Éppen ezért a dal ugyanúgy szól Tamás már meglévő rajongótáborához, mint egy egészen új réteghez, akik majd épp az Éjszakai járatot fogják magukhoz közelinek érezni, hiszen bárki éjszakai utazásáról, érzéseiről és vágyairól szólhat ez a dal.

Veréb Tamás amellett, hogy az Éjszakai járattal most egy egészen új oldalát mutatja meg, természetesen továbbra is látható a színházban is, hiszen egész nyáron a deszkákon állt, ősszel pedig a Budapesti Operettszínházban alakítja majd Istvánt, a legendás rockoperában, az István, a királyban. Emellett pedig további szokatlan, ám annál izgalmasabb szerepekben is feltűnik majd.

0 Tovább

Zeneszöveg-blog

blogavatar

Ez a Zeneszöveg.hu blog aloldala, itt lakik a blogunk, ahol zenei témákat boncolgatunk, vagy éppen leírjuk, ami eszünkbe jut. De lehet, hogy épp egy dalszövegen merengünk majd el, vagy egy koncertélményünket írjuk le, esetleg valamilyen közelgő eseményről számolunk be. Olyan témák kerülnek ide, amelyek nem feltétlenül a Zeneszöveg.hu címlapjára valók, de mégis -szerintünk- érdekesek lehetnek.