Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dallamok a Villamoson, avagy a Dallamos Villamos 2018 beszámoló

Idén is elindult a Dallamos Villamos, ami a zeneszöveg.hu csodálatos, és egyedülálló kezdeményezése. A dolog lényege hogy a BKV-val együttműködve, a legendás négyes-hatos vonalon Budapesten át zötyög, zenél, jó kedvet teremt, stílust képvisel, magával ragad egy öregecske, amolyan ütött kopott, már-már muzeális darab, négyes villamos.

Két kocsiból áll, rajta egy vezető, két zenekar, két különböző stílust képviselve- egy hangosabb kicsit vadabb (Molnár Tamás) és egy kicsit lazább amolyan nyugisabb (Nági és a Kusztik) zenekar, akik akusztikus műfajban kápráztattak el engem, és rengeteg utastársam. Na igen, rengeteg, ugyanis erre a villamosra alig fértem fel, ami 15:25kor indult el az Újbuda Központból és a Széll Kálmán térig közlekedett.  Menetidő: 40perc, a hangulat végig megfelelő egy totálisan nem mindennapi zenei és budapesti élményhez, amit biztosan látni kellene mindenkinek legalább egyszer. Egy biztos jövőre is ott leszek, és újra megnézem, mert a zeneszöveg.hu felrázta a várost, hangosak voltunk, és feltűnőek, úgy éreztem ki merünk lógni a sorból. Vidám, jó érzések voltak bennem végig, és ezt láttam azon a sok-sok száz emberen, akik részt vettek ezen az egyébként mindenki számára ingyenes utazáson, a zene hanghullámain, na meg a körút sínpárjain.

Csipai Roland a Zeneszöveg.hu tulajdonosa nagy élményt biztosított ma Budapest számára, és a legtermészetesebben állt végig mellettem az út alatt, tetszett neki amit lát, és élvezte ugyan úgy az egészet, ahogy mindenki más, roppant szimpatikus volt, mikor az ötletről és arról beszélt mi a cél ezzel a kezdeményezéssel. Kultúrmissziónak nevezte a zeneszöveg.hu részéről és elárulta, hogy nagy örömmel tölti el, hogy már mondhatni évről évre meg tudja valósítani, hogy zenét, akusztikus előadásmódot, ismert és feltörekvő tehetséges zenészeket testközelből adjon át és mutasson be a fővárosnak és mindezt menetidő szerint egy villamoson.

Budapesten számos látnivaló van, nagyon sok, de engem itt ma kirázott a hideg, amikor meghallottam a hangszereket, és a körúton kinéztem az ablakon, akkor éltem át a zene ismét mekkora dolgot adott nekem, nagyon régen utaztam villamossal, de ha ez rendszeres lenne (nem lehetne az??) Akkor mindig csak így közlekednék!

B+

FOTÓKÉRT ÉS TOVÁBBI VIDEÓKÉRT BÖNGÉSSZETEK ITT!

0 Tovább

HOLNAP ÉLŐZENE A 4-ES VILLAMOS VONALÁN: DALLAMOS VILLAMOS 2018

Szeptember 8-án, szombaton kora délutántól estig újra zenél majd a Nagykörút. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén 50 éves BKV együttműködésével, a 4-es villamos vonalán fut a nosztalgia szerelvény, melynek mindkét kocsijában élőzenével, a délután folyamán összesen tizenhat fellépővel találkozhat az utazó közönség.  Fellép többek között az Anna and the Barbies, Molnár Tamás (Jetlag), az OliverFromEarth ésYOULÏ is. A Zeneszöveg.hu kultúrmissziója mára a magyar zenét támogató, nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, amely idén új elemmel: a „gyerekzenei idősávval” gazdagodik, kedvezvén ezzel a kisgyermekes látogatóknak és illeszkedve a Családok Éve koncepciójába is.

A szerelvény továbbra is a Magyar Dal Napja szellemében fut, idén kiemelt figyelemmel az 50 éves BKV-ra. Az esemény múltidéző utazást tesz a régi kocsikban, változatos zenei élményt kínál minden korosztály számára: a gyerekzenei koncertek mellett hallhatunk a rendezvényen fiatal, tehetséges csapatokat, már ismert és elismert előadókat és ötven éves slágereket is.Mindezzel méltó módon illeszkedik a BKV fél évszázados évfordulójának ünnepi hangulatához.

A programot Újbuda-Központnál 13:20-tól a The Marching Jazz Band formációja nyitja egy látványos és végtelenül hangulatos programmal: a peronon fúvósokkal, dobokkal, óriási „csinnadrattával”. Örökzöldek dixileand-stílusban előadva (operettek és nagy magyar slágerek)

A fellépők között lesz az Anna and the Barbies (Akusztik Trió), Molnár Tamás (Jetlag), az OliverFromEarth ésYOULÏ. A gyerekkoncertek között találjuk a kicsik nagy kedvencét, a Buborék Együttest, de zenél majd a gyerkőcöknek a Búgócsiga és a Kalap Jakab is.

A villamos rendszeres fellépője a Villon trió. Frontemberük, Kiss Barna szerzeménye a Dallamos Villamos dal is: 
 

További fellépők: Bárterápia (Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjas), Ruby Harlem (Fülesbagoly Tehetségkutató első helyezett), NÁGI, a Gyíkzenekar és a Raj, a Vírus Zenekar és Veraszívem is.

Dallamos Villamos esemény beharangozó:

Menetrend és további infó az esemény Facebook oldalán ITT.

A Dallamos Villamosra - érvényes jeggyel vagy bérlettel – mindenkit szeretettel várunk!

0 Tovább

Sean Paul lemondta a szombati fellépést, de ma azért teltház van a SZIN-en

Bréking! Sean Paul lemondta szegedi koncertjét

Bár úgy volt, hogy koncertje előtt egy nappal korábban érkezik a Tisza-parti városba, egy régebbi térdsérülése miatt egyáltalán nem tud jönni a SZIN-re Sean Paul, aki szombaton lépett volna fel a fesztiválon.

Egy nappal Sean Paul fellépése előtt érkezett a SZIN szervezőihez az email, melyben a sztár menedzsmentje közölte: Sean Paul már korábban is térdproblémával küzdött, ami most olyan stádiumba került, ami azonnali operációt igényel, emiatt kénytelen szegedi koncertjét lemondani.

“Korábban úgy volt, hogy egy nappal fellépése előtt érkezik a szombati nap sztárja, hisz’ szerette volna megismerni Szegedet” – mesélte Kolonics Erika, a SZIN főszervezője “s bár a zenekar megérkezett, a főszereplő sajnos Florida felé tart egy rendkívül fájdalmas térdporc sérüléssel” – tette hozzá. “Mi azért megpróbáljuk a lehetetlent, hogy pótoljuk Sean hiányát, ami egy nappal a fellépés előtt nagy csoda lenne” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy nagyon sajnálják a történteket, de ilyen már többször előfordult a hazai fesztiváltörténelemben, s bár Sean Paul fellépése nagyon hiányozni fog az idei programból, bíznak abban, hogy a SZIN látogatói önfeledten zárják majd a nyarat a fesztiválon.  

Teltház a SZINen

Újabb hír érkezett a Szegedi Ifjúsági Napokról. A fesztivál pénteki napján késő délutánra elfogytak a napijegyek, ez a nap tehát már teltházas.

A SZIN himuszát is jegyző Magna Cum Laude, a Halott Pénz, az Irie Maffia, a Brains és több tucatnyi más zenekar, de mindennek élén minden idők legsikeresebb brit szintipop duója, a Pet Shop Boys teltházat csinált az újszegedi Partfürdőn.

0 Tovább

Ismét Margaret Island a Parkban!

Lábas Vikiékkel nyitott a Park és most ismét felállnak a deszkáira. A Lábas Viki – Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alkotta Junior Artisjus-díjas trió természetesen szeptember 21-én is a már megszokott zenekaros felállásban játssza majd az Esőt, a Hóvirágot, az Egy lány sétál a domboldalon-t és a Nem voltál jó-t is, megannyi más favorittal együtt. A hazai zenei élet egyik legkedveltebb fiatal tehetsége, a villámgyorsan a fesztiválok nagyszínpadaira jutó és óriási népszerűségnek örvendő Margaret Island Lábas Viki vezetésével a Parkban is gondoskodik a nyárvégi este felhőtlen eltöltéséről.

A Margaret Island zenekar üstökösként robbant be a hazai könnyűzenébe, ahol azóta is az őszinte örömzene állócsillagaként tündökölnek. A zenekar karrierje ráadásul egy újabb mérföldkőhöz érkezett – a Petőfi- és Junior Artisjus-díjas formáció 2015-ös Egyszer volt és 2016-os Bakancslista című lemez után harmadik, vadonatúj anyagát mutatja be a nagyközönségnek a Budapest Parkban.

Előttük a Nagy-szín-pad tehetségmutató különdíjasa, Antonia Vai lép színpadra.

MARGARET ISLAND DALSZÖVEGEK ITT!

FIGYELD A ZENESZÖVEG.HU FACEBOOK OLDALÁT, MERT PÁROS BELÉPŐT SORSOLUNK A BUDAPEST PARKOS KONCERTRE.

KÖVESS INSTÁN IS, MERT OTT IS JÁTSZUNK MAJD!

Facebook esemény itt.

0 Tovább

Szeptember 13-án IRIE MAFFIA a Budapest Parkban!

A jamaikai muzsika és a 60-as évek fekete zenéjének hiteles képviselői, a rendkívül színes tagsággal és változatos zenei alappal operáló Irie Maffia a Budapest Park színpadán sem hazudtolja majd meg magát. Ugyanazt a felhőtlen, a leghangulatosabb nyári estékhez illő feelinget hozzák majd a fővárosba, amelyet minden koncertjükön átélhetünk. A pesti fless a Park színpadára költözik és reggae-be csomagolva válik átélhetővé. 

Bajnok, Easy as One Two, Tree, Wake Up, Hands in the Air, Livin It Easy – többek között ezek az Irie Maffia dalok garantálják majd a jó hangulatot július 27-én a Budapest Parkban.

IRIE MAFFIA DALSZÖVEGEK ITT!

FIGYELD A ZENESZÖVEG.HU FACEBOOK OLDALÁT, MERT PÁROS BELÉPŐT SORSOLUNK A BUDAPEST PARKOS KONCERTRE.

KÖVESS INSTÁN IS, MERT OTT IS JÁTSZUNK MAJD!

Facebook esemény itt.

0 Tovább

Zeneszöveg-blog

blogavatar

Ez a Zeneszöveg.hu blog aloldala, itt lakik a blogunk, ahol zenei témákat boncolgatunk, vagy éppen leírjuk, ami eszünkbe jut. De lehet, hogy épp egy dalszövegen merengünk majd el, vagy egy koncertélményünket írjuk le, esetleg valamilyen közelgő eseményről számolunk be. Olyan témák kerülnek ide, amelyek nem feltétlenül a Zeneszöveg.hu címlapjára valók, de mégis -szerintünk- érdekesek lehetnek.