Megint egy másik koncert, ismét egy újabb élmény, újra jól éreztem magam, most is leírom.

Anyuval érkeztem a színvonalas zenei eseményre, azért vele, mert nagyon szereti Őket. Kezdem azzal, hogy azt mondta a végén, nagyon tetszett neki, aranyos mindenki a zenekarban, emberiek, olyan jó kisugárzásuk van, és nagyon jók a számaik. Most kicsit jobban összefoglalnám én is ezt pár sorban..

Kezdjük az elején, nagyon sok ember volt nagyjából megtelt a Budapest Park, azért ilyenkor számítani lehet arra, hogy ennyi ember nem téved, ha már rááldozza a nyár utolsó estéjét erre a programra. Tetszett, lendületes, kicsit kordában tartott, képzett, színvonalas. Végig láttam mindenkin, hogy fürdik a zenében; zenéből is legjobban az esőben, bőrig ázva, zenétől. Az eső című számot az egész közönség kísérte elejétől a végéig, hatalmasat adott, nem csak nekem az összes zenésznek, tudom, mert láttam rajtuk, ezzel váltak számomra végképp szimpatikussá.  Vendégekből itt sem volt hiány, és ők is emelték a minőséget, ahogy közeledtünk a végéhez úgy lett egyre inkább felengedett, úgy bontakozott ki egyre jobban ez az egész. Az elején, emberi, természetes reakciókat láttam, néha egy elég csúnya szó is belefért, amiért egyébként az elnézést sem maradt el, na, az nagyon tetszett. Aztán ebből építkezve egy egészen elképesztő élményt átadva a maga nevében olyan egyszerű természetességgel, és ez a jó szó, arra hogy önfeledt örömből zenéltek, csodálkoztak utána csodát hoztak. Kirázott a hideg kétszer, ami az egyéni koncert mércémen, nagyon magasra emelte ezt az estét, érdekes volt, hogy nem bonyolódtak bele túlságosan a színpadi technikákba, a fények hangsúlyosabbak voltak, de olyan mértékkel. Így lett végig olyan emberi.

B+

KÉPGALÉRIA: