A második Dalszerző Expo még nemzetközibb lesz, mint a 2018-as volt. A nagy sikerű Nyitott stúdió programban például Iamyank és Jónás Vera a fiatal cseh énekes-dalszerző generáció egyik legsikeresebb, szakmailag elismert képviselőjével, Thom Artwayjel ír közös dalt úgy, hogy végigkövethetjük a folyamatot az első ötletektől a master megszületéséig. Mivel a program látogatói őt ismerhetik meg legközelebbről, részletesebben is bemutatjuk a cseh zenei export reménységét, aki utcazenészként egészen Ausztráliáig jutott.

Thom Artway, vagyis Tomáš Maček brit ihletésű folk-popos dalait először utcazenészként adta elő Prágában, majd megjárta Európa több országát, de Ausztráliát és Új-Zélandot is. „Utazás közben mindig új emberekkel találkozol, és ez a dalszerzésben fontos ihletforrás” – írta a Dal+Szerzőnek arról, hogyan hatott ez a zenéjére. „Ha az utcán játszol, meg kell ragadnod azok figyelmét, akik elsétálnak melletted, vagyis nem lehetsz unalmas. Ez így van mindenhol a világon. De ha választanom kell, hogy hol éreztem magam a legjobban, akkor Ausztráliát mondanám. Az ottani kultúrának része az utcazenélés, és az emberek nagyon nyitottak rá.”

Első EP-jét 2013-ban jelentette meg, majd 2015-ben jött a nagylemezt beharangozó single, az I Have No Inspiration. Ez bekerült előbb egy reklámba, majd a cseh rádiók rotációban játszották. A 2016-os, a Warner által gondozott debütáló nagylemeze, a Hedgehog nyomán elnyerte a rangos Anděl cseh zenei díjat az év énekese és az év felfedezettje kategóriában. (A cím azt fejezi ki, hogy zenéje egyszerre kedves és szúrós, mint a sün.)

2017-ben Thom Artway elnyerte a Czech Fresh exporttámogatást, így számos showcase fesztiválra eljutott, köztük a Budapest Showcase Hubra, jövőre pedig megy a Eurosonicra; valamint a Szigeten is játszott. Ennek a támogatásnak köszönhetően jutott el a nemzetközi hírű prágai stúdióba, a SONO Recordsba, ahol többek között David Bowie, a Gypsy Kings, a Limp Bizkit és Mike Stern is megfordult.

A második nagylemez előfutára az All I Know című single volt, amiről az angolszász sajtó is elismerően írt. „A klasszikus dalszerzés és a modern hangzás tökéletes elegye. Thom Artway elragadó folk-pop dalokat ír, amik különleges hangjára, fülbemászó dallamaira és önelemző szövegeire egyaránt építenek” – írta róla a Music Match. „A nosztalgia érzését álomszerű dallamokkal kelti fel” – fogalmazott a Subba-Cultcha, kiemelve „a párkapcsolatok összetettségét érzékenyen, meghatóan taglaló szövegeket”.

A zenéjét maga írja, de mint a Dal+Szerzőnek kifejtette, az együttese és producere közösen hangszerelik meg; az angol nyelvű szövegeket pedig Prágában élő brit barátja, Alasdair Bouch segítségével írja meg, aki segít a „tipikus cseh hibák” kiküszöbölésében is. Bár az énekes-dalszerzőket gyakran úgy képzeljük el, mint akik elsősorban befelé figyelnek, szerinte „fontos, hogy olyan csapattal legyél körülvéve, akikkel mind a zenét illetően, mind emberileg jól megértitek egymást, mert csak így érheted el, hogy az eredménnyel (a hangszereléssel, hangzással stb.) tényleg elégedett lehessél.”

A Nyitott stúdióra nagy várakozásokkal tekint. „Mind a hárman más-másfajta zenét játszunk, mégis együtt kell dolgoznunk. De Vera és Iamyank zenéjét hallva szerintem ez sikerülni fog. Idén elkezdtem több elektronikus zenét hallgatni, úgyhogy jól jön, hogy Iamyankkel lehetek majd egy stúdióban. Alig várom már, hogy együtt létrehozzunk valamit!” – írta a Dal+Szerzőnek. A DEX egészétől azt várja, hogy „új emberekkel találkozom, és szakmailag is bizonyára segíteni és inspirálni fog, ha látom, mások hogyan dolgoznak.

Thom Artway egyik jövendő alkotótársával kétszer koncertezik Magyarországon még a DEX előtt: december 21-én a debreceni Nagyerdei Víztoronynál, 22-én pedig a budapesti TRIP Hajón; novemberben pedig a Jónás Vera Experiment volt Thom előzenekara Brnóban.