Nagy Dávid énekes, gitáros, dalszerző. Régóta ismert figurája a hazai rockzene színterének. 2001-ben, a Pokolgép zenekar gitárosaként kezdte a pályafutását. Lemezek, turnék, klipek, díjak. 10 termékeny év után 2011-ben lépett ki a zenekarból. Még 2009-ben hívta életre a Kényes Foltok nevű formációját, melyben zenész barátaival énekelte meg szórakoztatásra szánt verseit. 2013-ban részt vett a Helland zenekar megalakulásában, ahonnan egy lemez és turné után szállt ki. 2015-ben a szemtelenül fiatal és tehetséges Piller Alex és Tengely Viktor alkották ritmusszekcióval felvette első EP-jét. Bemutatkozó single-jének címe: Szörnyek az ágy alatt, tavaly év végén jelent meg, most pedig itt az újabb szerzemény, a Nekem való, amelynek már a címe is sokatmondó, hát még a szöveg és a dallam együttese, mely ebben a fekete-fehér, a szöveget kidomborító, ám annál hatásosabb videóklipben csúcsosodik ki!
A Nekem való című friss, klipes dal szövege a Zeneszöveg.hu-n IDE kattintva érhető el és meg is vásárolható minden digitális zeneáruházban, a szöveg melletti ikonok segítségével, az ECDC.hu jóvoltából.

A klip ide kattintva tekinthető meg:
http://www.zeneszoveg.hu/cikk/461/megjelent-nagy-david-uj-klipje-kattints-a-nekem-valo-videojaert.html

További Nagy Dávid információk és dalszövegek:
http://www.zeneszoveg.hu/nagy-david-/1581/nagy-david/6961/dalszovegek.html