Bill a király, fehér férfi fekete hanggal, Bill kapitány, blues király és még sorolhatnánk a jelzőket. Hihetetlen érzés volt végignézni és csodálni azt, amit egy életen át szívből ad valaki és a mai napig, hetven évesen is megcsinálja a showt, mert ez neki az élet. A blues nálunk, Magyarországon kicsit testidegen műfaj, ennek ellenére vegyes korosztály, szép számban tisztelte meg jelenlétével a zsenit. Egy ízig-vérig zenész, akinek Hobo és Ganxsta Zoli is fél térdre ereszkedve ismeri el munkásságát, de vagyunk még ezzel így páran. Kezdhetném, hogy minimális díszlet volt a színpadon, gerjedt a hangosítás meg ezek az apróságok, de Deák Bill Gyula koncert volt, kit érdekel ez? Ki az a tiszteletlen ember, aki ezekre zavaró tényezőként figyelt fel? Hidegrázás végig, életmű élőben és az a hang.. Még mindig olyan, még mindig kijön az, amit tud és remélem ez sokáig így is marad.
A sajátos stílusával, szerényen, átlagosan és a szó legjobb értelmében egyszerű előadásmóddal, szétrobbantotta az Arénát, amikor megemelte a hangját, úgy ahogy csak Bill tudja Kőbányáról. Minden klasszikus felcsendült, voltak kivételek, de ha valakinek van sok-sok minőségi, jó zenéje abból nehéz a választás. Van az a szint, amikor teljesen mindegy melyik számot adja elő a zenekar, az ütni fog és mindegyik élményszámba ment. Amikor világossá vált, hogy írok erről, akkor tartottam kicsit ettől, hiszen nagyon nagy megtiszteltetés egy ekkora zenészről és a koncertjéről beszámolni. Öröm volt nézni az arcát, a mimikát, s amit láttam: boldog, ez az élete, imádja, mindent kiad, ami benne van. Nekünk, értünk teszi, mert szeret minket. Köszönöm, minden tiszteletem a Legendás Blues Királyé! Deák Bill Gyula, sokáig jó egészséget kívánok!
B+
