Június 8-án a Várkert Bazárban tartott gála keretében átadták a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) által alapított Fonogram-díj 2016-os elismeréseit. A díjjal minden évben a magyar és külföldi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit és teljesítményeit ünneplik. Mondom siker. Mondom teljesítmény.
A 12 hazai és 8 külföldi kategória jelöltjeit zenei újságírókból, rádiósokból, zenészekből, producerekből és további szakemberekből álló zsűri állítja össze, és ítéli oda a legeknek járó díjakat.
Idén a díjazottak egyike-másika miatt persze egyből beindult a nemzeti hőbörgés. Ássák a sírt, lökik bele a könnyűzenét. Égnek fordított arcok hosszan kitartott Miééééért-tel.
"Hagyjuk, nem számít,
Sokszor volt már így"
(Wellhello: Sokszor)
De ne szaladjunk előre. A felháborodás mindjárt a jelöltek kihirdetésénél kezdődött, ugyanis a kategóriák megnevezése és az azokba sorolt előadók néhol vicces mashup-ot eredményeztek. Így lett például a szórakoztatózenei kategóriában Gájer Bálint telekszomszédja a Zorall, vagy a rap, hip-hop kategória helyett a modern pop-rock-ba költöztetett Punnany Massif Rúzsa Magdi társbérlője. Nem gondolom, hogy világuralmi összeesküvések nyomán készült volna a besorolás, mindössze azt bizonyítja, hogy a divathoz hasonlóan a zenében is elmosódtak a stílushatárok, nincsenek szabályok, nincsenek végletek, Kim Kardashian Metallica pólóban.
A jelölt-patchwork mellett az egyik kategória nevében is találunk még egy kis matatnivalót. „Hagyományos slágerzene” nevét viseli az a bizonyos kategória, amelynek a győztese a Led Zeppelin fanoktól a Budapest Jazz Clubig kiverte a biztosítékot. (Kis Grófo)
Ha végignézzük a kategória névsorát, azonnal rájövünk, hogy a „hagyományos slágerzene” elnevezés a mára divatja múlt táncdal és a pejoratív ízű mulatós kifejezéseket rejti. Amúgy szerintem ez vicces.
És ne legyünk részrehajlók. Ha a tehetségkutatónak nevezett valóságshow-k és az azokból érkező előadók létét nem tagadjuk el (erről bővebben egyébként Orbán Tamással készített interjúmban itt lehet hallani), akkor
nem tagadhatjuk el azokat sem, akik abban a könnyűzenei műfajban tevékenykednek, amire lagzitól a vasárnapi rántott csirkén át a falunapokig ropja mindenki. Mindenki más.
Van tehát nekik is egy kategóriájuk, így a fair, amúgy meg - tessenek leülni – a nyertes Kis Grófonak több köze van Fluor Tomihoz, mint Kadlott Karcsinak a SZOT-üdülő esti brigádbulijához. A Bulibárón ugyanis a jelenlegi könnyűzene háttérembereinek krémje dolgozott, kezdve a sort a popipar egyik top menedzserével, folytatva az élvonalbeli vizuális szakembergárdával, és nem utolsó sorban azzal a rádiós zenei szerkesztővel, aki az igényes könnyűzene walhallajában, a Petőfi Rádióban élt és uralkodott.
A Bulibáró egy professzionálisan megtervezett és véghezvitt, polgárpukkasztással egybekötött pénzkereseti lehetőség.
Menjünk vissza egy kicsit időben, és látni fogjuk, hogy a mulatós kategória a megjelenésétől kezdve minden évtizedben csavart magán egyet az aktuális divathullámnak megfelelőn. Kezdetben vala a „rezesítés”, majd a 70es években a rockosítás , élén a 3+2-vel, aztán a 90es években jött minőségi, fiatalított hangszereléssel a Dupla KáVé (azzal a Köteles Istvánnal, aki a Leander Kills Köteles Leanderének édesapja), a technokorszakban pedig McHawer és a Tekknő, a mulatós zene punkjai verték szét a csárdát. Hopp, és itt vagyunk ma, a 2010-es években Kis Grófo-féle az új mulatós trend.
Nna, és itt hadd idézzem a Fonogram-díj hivatalos definícióját ismét: „A díjjal minden évben a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit és teljesítményeit ünneplik.” Megint mondom: siker, teljesítmény. A 2015-ös évet megkérdőjelezhetetlenül Kis Grófo és a Wellhello uralta. Mindkettő mögött professzionális szakember gárda áll, akik grammra pontosan tudják, mi lesz a trend, és mivel fogják azt uralni. A közönségét mindkettő megtalálta, dübörög a gépezet, tele a Budapest Park, a Barba Negra és minden fesztivál. Kiemelkedő siker, kiemelkedő teljesítmény, ilyenformán ott a Fonogram is.
De ott a Fonogram azoknál is, akik kisebb menedzsmenttel, kisebb pénzügyi indoklással színtiszta, belső indíttatású zenét írnak, a végeredmény pedig ugyanolyan minőségi.
Vagy azért
- mert kiváló dalszövegeket hatásos zenével tálalnak
- mert képzett zenészek,
- mert ösztönös művészek,
- mert jól lobbiztak.
Akármelyik is, a legfontosabb mindegyikükben ott van: a maguk műfajában hiteles előadók.
Ha csak egyet emelhetnék ki a díjazottak közül, az a Vad Fruttik lenne. Tudom milyen c. dalukat egymás után 5-ször hallgattam meg, és ők 5-ször tépték ki a szívem.
És még egyet ennek a végére. Csak mert nekem ez fontos:
Nincs köztük valóságshow-hős.
"Én világítok fenn az égen,
Hisz akkora sztár vagyok"
(Roy&Ádám: A csapból is én folyok)
Aki érteni akarja a világot, az alkalmazkodik, és megpróbálja megkeresni minden új korszakban, azt, amitől libabőrös lesz. Mert vannak olyanok. Minden évben, minden héten. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ’95 óta nem született tehetség. Nyitottság, humorérzék, tolerancia. A többit megvesszük. Peace.
A díjazottak: http://www.fonogram.hu/nyertesek
A jelöltek itt: http://www.fonogram.hu/jeloltek
