A Zeneszöveg.hu beszélgetések videó sorozatunk áprilisi kiadásában a Belmondo zenekar és az egykori Nyers frontemberével és dalszerzőjével, Czutor Zoltánnal beszélgetünk.
Zoli vérbeli „cselekvő ember”. Azon túl, hogy termékeny dalszerző, társadalmi szerepvállalásai és a tanítás mellett a Belmondo menedzselésének oroszlánrészét is viszi, mert mint mondja,
egy előadó vagy együtt nő fel a későbbi menedzserével, vagy magának kell csinálnia azt.
Az interjúban azt is megosztja velünk, kik azok a szerencsés előadók, akik a menedzserükkel együtt voltak gyerekek, így megvan köztük az a baráti-bajtársi-bizalmi viszony, ami a jó együttműködéshez elengedhetetlen.
A beszélgetés során megtudjuk, hogyan oszlott fel a Nyers, és azt is, mennyiben Nyers a Belmondo. Zoli széleskörű érdeklődése a rá igen jellemző határozott állásfoglalásokkal egészül ki,
ilyenformán hallhatjuk markáns véleményét többek között a közhelyes dalszövegekről is.
Végül egy történet erejéig beenged minket egy nagyon bensőséges, intim területre, amikor elmeséli a Mikor c. Belmondo-dal keletkezésének igaz történetét.
Zoli az interjúra szinte szó szerint a szülőszobáról érkezett hozzánk, ugyanis legkisebb gyermeke a forgatás előtti napon jött világra. Az immár 5 gyermekes rockénekessel készült interjúnk április 19-től lesz látható a Zeneszöveg.hu Youtube csatornáján!
Kövessetek minket: https://www.youtube.com/user/zeneszoveghu
Köszönet a helyszínen készített fotókért: baloophoto.com