Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mozduljunk ki! A Budapest Park segíti a mozgássérült fiatalok szórakozását

A Budapest Park is csatlakozott ahhoz az egyedülálló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a társas események, koncertek nyújtotta élményeket.

A Mozduljunk ki! Egyesület a fogyatékossággal élőket aktív társadalmi életet élő fogyasztóként kezeli minden területen, az oktatáson, foglalkoztatáson át egészen a kikapcsolódásig, elkerülve a szükségtelen elkülönülést, vagyis a szegregációt. A tavalyi Szigeten sikeresen debütált program kiindulópontja volt, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadottságához és befogadásához nélkülözhetetlen, hogy a mozgássérültek és a nem fogyatékossággal élők találkozzanak, közös élményeket szerezzenek, melyekből merítkezve a későbbiekben közeledhetnek egymáshoz. Ez azonban a mozgássérültek számára - állapotuk miatt - szakmai segítség nélkül nem megvalósítható. A Mozduljunk ki! Egyesület ezen próbál segíteni úgy, hogy felkészített önkéntesek bevonásával nyújt megfelelő segítséget a szórakozni vágyó, segítséggel élő fiatalok számára. “A Budapest P! ark örömmel vesz részt olyan kezdeményezésben, ami segíti a fogyatékossággal élőket abban, hogy teljesebb életet élhessenek. Ehhez nyújtunk segítsége azzal, hogy támogatjuk a Mozduljunk ki! Egyesület szervezésében érkező kísérők ingyenes bejutását programjainkra” - mondta Kólya Dániel, a Park ügyvezetője.

0 Tovább

Csütörtökön indul a FESZT!Eger

Jó hírünk van a hosszú nélkülözés utáni fesztiválokra kiéhezett fiatalok számára, hiszen június 1-jén elindul a FESZT!Eger. A festői szépségű Bolyki-völgyben idén is találkozik a magyar zenei élet krémje, hogy egy jó pohár borral és nyári napmeleggel elindítsa az idei fesztiválszezont. 

A Music Hungary zenei-szakmai konferenciával rajtol a FESZT!Eger június 1-jén. A hazai szakma legnagyobb összejövetelén több izgalmas téma kerül majd terítékre. Elsőként az átalakuló rádióspiacot járják majd körbe az iparág képviselőivel. „Hollywoodba magyar zenét? - A filmipar, mint példa és lehetőség” címmel ígérkezik majd egy izgalmas beszélgetés, majd a Showbusiness az élőzenében témakört vitatjuk meg több magyar híresség társaságában. Egy másik panelben beszélgetést hallhatunk a könnyűzenei exportprogramokról Magyarországon, de terítékre kerülnek az NKA források és jövőkép is. 

 

A szakmázás után jöhet a zene: Három helyszínen bulizhatnak, azok, akik a szezon első fesztiválján szeretnék belevetni magukat a nyárba. Az Indián nyár, a Bikavér Hungarikum és az Ördöngős színpadok adnak otthont a zenei élet krémjének. Mindez különleges és egyedi környezetben, bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában, ami nem mindennapi a hazai fesztiválpiacon. És nem utolsó sorban sokat jelent a tágabb környezet, Eger, ami látványaival, vendégszeretetével és természetesen zamatos nedűivel szívesen látogatott célpontja fiataloknak, családoknak és idősebbeknek egyaránt. 

RÉSZLETES PROGRAM IDE KATTINTVA!

Három színpadon három nap alatt 30 fellépő, a magyar pop-rock színe java szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Csütörtökön a Fran Palermo, a Punnany Massif lépnek fel az Indián nyár színpadon. A három helyszínen fellép a magyar zenei élet színe java a Vad Fruttik és Kiscsillag, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartell, Halott Pénz, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, PASO, Honeybeast…és sokan mások gondoskodnak a remek hangulatról és, hogy már a nyár elején felejthetetlen élményeket szerezzenek a téli álomból ébredő fesztiválozók. 

A Music Hungary életében már hagyománnyá vált, hogy a zenekarok kotyvasztanak a zeneipar résztvevőinek egy közös, esti összejövetel keretein belül. Ebben az évben a főzés a bográcsozástól, a grillig tart majd. A Kerekes Band, a Margaret Island, az Intim Torna Illegál, és a Punnany Massif mutatja meg, hogy mire képesek fakanállal a kézben. 

Emellett egy környezettudatos megoldást is kínál az utazásra a FESZT!Eger. Az Oszkár telekocsival karöltve lehet majd közösen autókázni Egerbe. Az Oszkár és a Feszt!Eger egy közös játékot is indít, melynek lényege, hogy páros fesztiválbelépőt sorsolnak ki azok között, akik az Oszkár vagy a fesztivál Facebook oldalán kirakják az „Én @Oszkár telekocsival megyek” posztot.

0 Tovább

Ez vár rád a Kerekdomb Fesztiválon!

A Szabó Balázs Bandája, az Antonia Vai Band, Palya Bea, Szalóki Ági, Fábián Juli és a Zoohacker, valamint a Jónás Vera Experiment is koncerteznek Tállyán, a Tokaji borvidék festői településén, ahol idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben - várja összművészeti hétvégére látogatóit a Kerekdomb Fesztivál. A parasztházak és nemesi kúriák udvarait nagykoncertek, színházi előadások és kortárs költők töltik meg kultúrával. A kulturális programok mellett különleges borpiknik és sportprogramok is várják a látogatókat. 

A nyárindító Kerekdomb Fesztivál (június 16. és 18. között) nagyszínpadán, amelyet a Vincellér Ház udvarán állítanak fel, olyan népszerű előadók és zenekarok lépnek fel, mint az Antonia Vai Band, Szabó Balázs Bandája, a The Bits-Beatles-zenekar, Palya Bea, Szalóki Ági, Fábián Juli és a Zoohacker, valamint a Jónás Vera Experiment. 

Szintén a nagyszínpadon Nyáry Krisztián ’Így szerettek ők’ c. darabját Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Simon Kornél előadásában, a Kaláka Együttes közreműködésével láthatja a közönség. 

A látogatókat blues, irodalom, slam, gasztronómia és fröccsterasz várja az Oroszlános Borhotelben. Itt lép fel Szabó T. Anna és Dragomán György, valamint Kemény Zsófi, Pion István és Laboda Róbert is. 

A Közösségi Ház színházzá változik a Kerekdomb Fesztivál ideje alatt: itt lép fel a Juhász Kata Társulat, a Momentán Társulat, valamint a Nézőművészeti Kft. tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László.

A nyárindító Kerekdomb a nő és a szerelem témáját járja körül: Lónyay Erzsébet, aki Weöres Sándor hősét, Psyché-t ihlette, Tállyán élt. A fesztivál neki is emléket állít: a Nemzeti Színház elhozza Psyché című darabját, Palya Bea pedig felújította és a Kerekdombra szabta Psyché koncertjét.

A Maillot-kastély gyerekprogramokkal várja a kreatív elfoglaltságot kereső szülőket és gyerekeiket: Ringató, Kaláka-koncert, Gryllus Vilmos biciklizős koncertje, Szalóki Ági gyerekkoncertje és a Rutkai Bori Banda gondoskodik a jó hangulatról. 

A Maillot-kastély moziként is funkcionál majd: a szervezők aMalter Filmfesztivál filmjeiből válogatnak, és itt vetítik „…a mindiget javítom örökére” EP-emlékek című filmet, amelyet az Aegon Művészeti Díj stábja forgatott Esterházy Péterrel.  

A római katolikus templom a komolyzenei programoknak ad otthont. Június 16-án Rákász Gergely ’Lords of the Organ’ sorozata az orgona legnagyobb szerzőit és örök életű műalkotásaikat állítja színpadra.  Másnap a Virtuózok, az Ensemble Sospiri régizene együttes, valamint Kovács Zalán László és Razvaljajeva Anasztáziatubaművészek duókoncertje varázsolja el a látogatókat. 

A sportos fesztiválozók nyáron és ősszel (a szeptemberi Kerekdomb időpontja: szeptember 8-10.) is félmaratonon tehetik próbára állóképességüket. A bicikliseket júniusban Dűlőbringa futammal várják a dombok, a gyerekeknek pedig 1 kilométeres Ludas Matyi Futamot indítanak a szervezők. Aki inkább csak sétálna, annak a Hosszúlépés csapata kínál új, tematikus, a környék izgalmas titkait felfedő gyalogtúrákat. Szeptemberben 7 kilométeres Mád-Tállya futással várják a vállalkozó kedvű fesztiválozókat.

Online regisztráció a sportprogramokra IDE KATTINTVA! (határidő: 2017. június 8., éjfél)

Részletes programkínálat ITT, jegyek pedig ITT!

Az őszi Kerekdomb Fesztiválon többek között a 30Y, a Bohemian Betyars, a Honeybeast, a Zuboly, az Irie Maffia, a Mary Popkids, Herczku Ági és a Banda, A Kutya vacsorája, a Szeder, az Eszter-lánc mesezenekar, Szirtes Edina Mókus és a Random Trip zenészei is gondoskodnak majd a jó hangulatról, az irodalomfelelős Lackfi János lesz.

0 Tovább

Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra, miközben a hazai sztárok izgalmas ruhakölteményekkel is készülnek a színpadi show-hoz!

A hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek.

Sokak örömére decemberben a szervezők bejelentették, hogy idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára látogat a kifinomult stílusáról és melankolikus hangvételű dalairól ismert angol szintipop közönségkedvenc, aHurts. A Wonderful Life megalkotói egyébként saját bevallásuk szerint nagy gonddal válogatják meg, milyen színpadi felkéréseknek tesznek eleget. Az EFOTT-ra legújabb albumuk, a poposabb hangvételű Surrender dalaival készülnek.

Az angolok mellett, több mint 10 év után újra Magyarországra érkezik az elismert pop, dancehall és reggae zenész, producer, zeneszerző, Sean Paul. A jamaikai sztár első nagy sikereit a 2002-es Grammy-díjas Dutty Rock című albumával szerezte, amelyen többek között a Gimmie the Light és a Get Busy kapott helyet. Azóta több mint 100 országban lépett már fel, nemegyszer a legnagyobb színpadokon, és számos egyéb díjat zsebelt be. Ráadásul idén is ott van a Grammy-jelöltek között, Sia-val közös Cheap Thrills című számukkal. Sean Paul tehetségét az is mutatja, hogy olyan sztárokkal dolgozott már együtt, mint Kelly Rowland, Santana, Joss Stone, Beyoncé, Rihanna és Snoop Dogg. Az idei év elején egy újabb slágere debütált, a Don’t Lie, amelyben Dua Lipával működik együtt. Ezt a dalt már az első két hétben 16 milliószor nézték meg a Youtube-on.

A világsztárok mellett a legnépszerűbb hazai előadók is a Velencei-tó partján buliznak majd júliusban, vagyis egy igazi nagykoncerttel visszatér az EFOTT-ra a Punnany Massif, és a legújabb, Wake up című dalával a rádiókban hódító Irie Maffia. Örülhetnek azok is, akik szeretik Lovasi András hangját, hiszen a Kiscsillag is kocertet ad majd a Velencei-tó partján. De ott lesz a többmilliós Youtube letöltésszámmal rendelkező Vad Fruttik, és jó hír a d’n’b rajongóknak, hogy Magyarország egyik kedvenc elektronikus koncertzenekara, a Brains is hangulatot csinál az EFOTT-on.

Póló – farmer – tornacipő, vagy direkt erre az alkalomra beszerzett egyedi darabok? Tömegbe olvadás, vagy minél nagyobb feltűnéskeltés? A EFOTT-ozók ízlése nemcsak a zene, de a divat terén is igencsak különböző, és ez természetesen nemcsak a fesztiválozókra, de színpadra lépő zenészek esetében is igaz. A 2017-től hatnaposra bővült (július 11-17.) fesztiválra készülve górcső alá vettük az elmúlt évek meghatározó szettjeit.  

Az extrémek

Mint mindenhol, az EFOTT-on is szép számmal fordulnak meg olyan elődadók és persze fesztiválozók, akik extrém öltözködésükkel is feltűnést keltenek. Ide tartozik a koncerteket bodysurf-fel fűszerező Péterfy Bori, aki hol csupaflitter nadrágjával, hol szívárványszínekben pompázó, foszforeszkáló patchwork köpenyével hódít. De Pásztor Annát sem kell félteni, ha feltűnő szerelésekről van szó:

"Fesztiválon mindent ér! Ott lehetek egyszerre ufó, indián és szamuráj. Amúgy minden koncertre egy bőröndnyi ruhával indulok el, aztán az utolsó percekben, az aktuális hangulatom szerint magamra pakolom azt, ami éppen jön – meséli az Anna and The Barbies énekesnője. Az idei szezonra is mindenféle izgalmas szereléssel készülök, 3D-ben is fognak nekem ruhát és jelmezeket nyomtatni. Van viszont egy szett, ami nélkül nem indulok fesztiválozni: egy 17 centis latex magassarkú, egy xxl-es atléta, amit miniruhának használok, és egy leggings. Ennyivel meg is lehet váltani a világot."

A karakterhűek

Olyan előadók is akadnak, akik megjelenésükkel is zenei stílusukat tükrözik. Az Ivan and The Parazol tagjai például egy pillanatig sem tagadhatják, hogy szívüket a beat és rock and roll dobogtatja meg, hiszen a fiúk nemcsak zenéjükben, de öltözetükben is hűen ábrázolják a 60-as évek Amerikáját. Bőrkapcsok és csatok, bokáig érő kabát és cilinder – ez már a Paddy and the Rats, akik nemcsak zenéjükben idézik meg az ír kocsmák hangulatát.

A stílusteremtők

Farmer, ing, nyakkendő, zakó, tornacipő és fullcap – az első hangzásra és vizualizálásra össze nem illő darabokat a Wellhello-s srácok sikeresen honosították meg, egy egészen új divathullámot vezetve be a köztudatba. Hasonlóan komolyan veszik a fellépést a Hurts tagjai is, akik összetéveszthetetlen dalaik mellett, kifogástalan stílusukról is világszerte ismertek.

Az eklektika kedvelők

Van az a pillanat, amikor a rajongó felnéz a színpadra és hirtelen nem tudja, hogy egy színes, szürreális álomba keveredett-e, vagy a valóság ilyen eklektikus. Ez az érzés rendszeresen előjöhet a Bëlga vagy aSoerii és Poolek koncertjein is. Előbbi tagjainak elengedhetetlen kelléke a térdzokni és a télen-nyáron hordott kötött sapka, míg utóbbiak a műanyag parókák mellett előszeretettel hordanak színes cicanadrágot, és időnként a színpadképet jelmezes táncosokkal is kiegészítik.

Hiphopos lazaság

Az R’n’B, hiphop és egyéb laza stílusok képviselői nemcsak dallamiakban és szövegeikben mellőzik a korlátokat, hanem öltözködésben is. Sean Pault bő cuccai, időnként csillogó kiegészítői és a fuxai nélkül szinte már el sem lehet képzelni, de bizonyára Tinie Tempah is a szokásához hasonló, őrült, elborult és nagyon lezser viseletben jelenik majd meg a Velencei-tó partján.

TOVÁBBI INFÓK ITT!

0 Tovább

Mi is annyira jó a Szigetben?

SZIGET 2017!

Lassan beindul a nyár, vele a fesztiválszezon, ami majd a Szigetben csúcsosodik ki. A mostani lesz a 25., ebből az alkalomból a szervezők összeszedték a „Sziget feeling” 25 jellemző pillanatát. 

A Sziget szervezői minden évben kutatást végeznek a látogatók közt, amiből kiderül, hogy elsősorban az élmény, a „Sziget Feeling” az, amiért érdemes felkerekednünk évente egyszer, hogy túl a hídon elvegyüljünk a sok jóban. Az elmúlt évi kutatásból az is kiderült, hogy tovább növekedett azoknak az aránya, akik az tavalyi élmények után idén is szeretnének kilátogatni a Szabadság Szigetére és a visszatérő fesztiválozók túlnyomó többsége stabilnak vagy javulónak gondolja a színvonalat, a programok változatosságát, a szolgáltatások színvonalát és sokan említik, hogy a látvány milyen sokat fejlődött az elmúlt években, mennyire szépült a Sziget. És amikor azt kérdezték a látogatóktól, hogy “ha csak egy szóval kellene jellemezned a Szigetet, mi lenne az?”, a többség szerint a legfontosabb szavak, a szabadság, bámulatos, különleges, tök jó, óriási, őrült. Mint ahogy a szigetlakók is barátságosak, jófejek és őrültek is. Tavaly majd’ félmillióan voltunk kint az egy hét alatt, idén is sok emberre számítanak a szervezők, s aki még olcsóbban akar jegyet beszerezni jó, ha siet, mert május 31-ig még jelentős a kedvezmény.

TOVÁBBI INFÓK, JEGYEK, RÉSZLETEK, EGYÉB PROGRAMOK IDE KATTINTVA!

0 Tovább

Zeneszöveg-blog

blogavatar

Ez a Zeneszöveg.hu blog aloldala, itt lakik a blogunk, ahol zenei témákat boncolgatunk, vagy éppen leírjuk, ami eszünkbe jut. De lehet, hogy épp egy dalszövegen merengünk majd el, vagy egy koncertélményünket írjuk le, esetleg valamilyen közelgő eseményről számolunk be. Olyan témák kerülnek ide, amelyek nem feltétlenül a Zeneszöveg.hu címlapjára valók, de mégis -szerintünk- érdekesek lehetnek.