Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldogság… – koncert és doku Cserháti Zsuzsa életéről

Rendhagyó előadás bemutatójára készül Horányi Juli. A 2014-es X-Faktor széria második helyezettje csodálója és tisztelője Cserháti Zsuzsa művészetének, és régóta szeretne emléket állítani az énekesnő életének. Arra az elhatározásra jutott, hogy egy olyan produkciót hív életre, amely bemutatja Cserháti munkásságát és sorsának alakulását olyan megközelítésben, amit korábban még nem látott a közönség.

„2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem, fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót a koncert után az Esztergomi Várszínházban” – idézi fel Horányi Juli.

Az előadás fő célja, hogy rendhagyó módon állítson emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének. „Szeretnénk, ha a közönség számára kirajzolódna a fellelhető interjúkból, beszélgetésekből, dokumentumokból az az út, amin neki végig kellett mennie, hogy mindig tudjuk és emlékezzünk rá, hogy a jövő nemzedék tehetségeit ne engedjük a semmibe veszni. Természetesen munkásságának nagy zenei állomásairól sem fogunk megfeledkezni.”

Az előadás a dokumentarista koncertszínházi előadás műfaji elnevezést kapta. Ez a sajátos meghatározás illik leginkább az elképzelésre, amely életre hívja a Budapesten először november 15-én, az Átriumban látható, egész estét betöltő, Boldogság… című programot. A színészek által játszott szituációk nem megírt fikciók, hanem valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készített szöveg. A jelenetek között, élő, zenekari kísérettel hangzanak el azok a dalok, melyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját, és összeforrtak élete minden állomásával. A számok időrendi sorrendben kerülnek színpadra, hogy egy történeti vonal is felépüljön, amely végig vezeti a nézőt az énekesnő életén. 

Az előadás ősbemutatója Cserháti Zsuzsa utolsó fellépésének helyszínén, az Esztergomi Várszínházban volt július 30-án, hatalmas sikert aratva.

BOLDOGSÁG…

dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére

Szereplők:

Horányi Juli

Märcz Fruzsina 

Ágoston Péter

Zenekar:

Bubnó Lőrinc – gitár, vokál

Kovács Felicián – billentyű, vokál

Weisz Nándor – dob, vokál

Miklós Milán – basszusgitár

Látványtervező: Horányi Juli

Asszisztens: Gáncs Nikolasz

Rendező: Dénes Viktor

0 Tovább

Nyerj velünk páros belépőt! - KATT A RÉSZLETEKÉRT!!

https://www.livenation.hu/show/1026419/rod-stewart/Budapest/2018-01-29/hu
A világ egyik legnépszerűbb énekese, Sir Rod Stewart 2018-ban visszatér Budapestre!

8 év után, január 29-én ad koncertet a Budapest Arénában!

Jegyek ITT és ITT kaphatóak!

DALSZÖVEGEIT ITT TALÁLOD!

A varázslatosan egyedi hanggal rendelkező Rod Stewart, akinek többek között olyan slágereket köszönhetünk, mint a Sailing, The First Cut Is The Deepest, Rhythm Of My Heart,  Baby Jane vagy a Maggie May, 8 év után visszatér Magyarországra vadonatúj showjával, január 29-én a Budapest Arénába.  

Sir Rod Stewartot kétszer is a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagjává választották, egyike a világ legtöbb lemezét eladó énekeseinek, karrierje 5 évtizede alatt több mint 200 millió albuma kelt el. Számos sikere közé tartozik még 6 egymást követő slágerlistavezető albuma az Egyesült Királyságban, 62 slágerlistás dala - amelyből 16 az amerikai  slágerlista első tíz helyére is fel tudott kerülni -, 2016-ban pedig lovaggá ütötték zenei és jótékonysági munkásságáért. 

Idén augusztusban csatlakozott a multi-platina eladásokkal rendelkező DNCE csapathoz, hogy újra értelmezzék minden idők egyik legnagyobb diszkóslágerét, a Da Ya Think I’m Sexy?-t, amellyel az MTV Music Awards gálán debütáltak kirobbanó sikerrel, íme: 

A DAL AZ ITUNES-ON IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A fellépésre kizárólag ülőjegyek kaphatók.  

A végtelen humorral és egyedülálló vonzerővel rendelkező szupersztár rajongóinak érdemes minél előbb biztosítaniuk helyüket a koncerten, a felejthetetlen este garantált a Budapest Arénában!

0 Tovább

Az NKA elhatárolódott ByeAlex és Majka támogatott, explicit klipjétől

HIVATALOS DALSZÖVEG CSAK NÁLUNK!

ByeAlex és Tembo Senkise nevű duója Majka vendégszereplésével a közelmúltban jött ki új klippel, amelyre NKA pályázati úton nyert pénzt. A dal címe is sokat sejtető: u, u, u. Nem csak a szerzemény szövege, de a klip is erősen 18+-os, hiszen a szexről szól. Mindezzel kapcsolatban az NKA közleményt adott ki, ezt lentebb mutatjuk. A cikk végén a klip is megtekinthető.

A dal teljes szövege pedig itt olvasható.

Az NKA álláspontja a témával kapcsolatban az alábbi:

"Az elmúlt napokban több jelzés érkezett a Nemzeti Kulturális Alaphoz, a Senkise x Majka - u, u, u című videoklip kapcsán.

A klip a Könnyűzene Kollégiuma KÖNNYŰZENEI KÉPANYAGOK KÉSZÍTÉSÉRE, TERJESZTÉSÉRE meghirdetett pályázaton 2017 júniusában részesült 100.000,- Ft támogatásban. A Könnyűzene Kollégiuma által megítélt támogatások az Artisjus által kezelt zenei jogdíjakból származnak, mely bevételeket nagymértékben sikeres előadók tevékenysége biztosít, mint például a klip alkotói.

Jelen pályázati felhívás nem írta elő a klipek forgatókönyvének, illetve dalszövegének benyújtását, ebben az esetben a két előadó eddigi munkássága alapján szavazott bizalmat a Kollégium.

A Nemzeti Kulturális Alap kirekesztő, rasszista, obszcén, szélsőséges politikai elemeket tartalmazó produktumokhoz nem nyújt támogatást, ugyanakkor tiszteletben tartja a művészi szabadságot.

A fenti elvek figyelembevételével az ügy kapcsán a jövőben bővítjük, pontosítjuk a pályázati dokumentáció tartalmát. Emellett azt is haladéktalanul megvizsgáljuk, hogy milyen arányú támogatás esetén, milyen formában indokolt az NKA logójának használata."

Itt pedig a klip:

0 Tovább

Aradszky Lászlóra emlékezünk - BÚCSÚ

Egyik legismertebb slágerével búcsúzunk Aradszky Lászlótól.

A dalait megtaláljátok nálunk, ide kattintva.

0 Tovább

Fellépési lehetőség a Tállya BBQ Verseny & Fesztiválon

2017. október 13-15. között kerül megrendezésre az első hivatalos barbecue verseny Magyarországon, melynek során közel 40 hazai és külföldi BBQ csapat fog egymással megmérkőzni eredeti, amerikai típusú, lassú tűzön készülő húsokkal. A verseny Magyarország egyetlen világörökségi borvidékén, Európa mértani középpontjában, Tállyán kerül megrendezésre, a különleges hangulatú szüreti időszakban, kísérőprogramja pedig egy nagyszabású, hamisítatlan blues- és borfesztivál lesz, izgalmas zenei és családi programokkal, egyedi gasztronómiai- és borélményekkel. A verseny és a fesztivál a településen található Maillot-kastély parkjában kerül megrendezésre, exkluzív borvidéki környezetben. A fesztivál Jack Daniel’s Nagyszínpada mellett helyet kap az eseményen egy Utcazene Színpad is a Zeneszöveg.hu támogatásával, ahol feltörekvő zenekarok fognak egymással versenyezni a Zeneszöveg.hu által felajánlott díjakért.

A Zeneszöveg.hu által a nyertesnek, illetve az első három helyezettnek felajánlott díjak:
- Ajándékcsomag, útiköltség térítés és weboldalként is használható Zeneszöveg.hu zenekari profil az összes résztvevőnek
- Interjú készítése az első három helyezettel, melyet a Zeneszöveg.hu a saját felületein (Facebook, weboldal, felhasználói hírlevél) kommunikál
- Az első helyezett soron következő friss EP-je, nagylemeze, vagy a már elkészült néhány dala kiadásra kerül az ECDC Kiadó terjesztésében, digitális formában, valamint a megjelenéshez marketing csomagot is biztosít a Zeneszöveg.hu, banner, címlapkampány, hírlevél megjelenés és Facebook poszt formájában
- Az első helyezett a jövő évi Zeneszöveg rendezvényeken fellépési lehetőséget kap (Dallamos Villamos stb.)
- További együttműködési, fellépési lehetőségek a Tállya BBQ Verseny & Fesztivál szervezőinek felajánlásával jövőbeni rendezvényeken

Jelentkezni a harasztiagnes@tallyaertegyesulet.hu email címen lehet 2017. október 9-ig, maximum 60 perces műsorral, rövid bemutatkozás és technikai igény megküldésével. 
Hangtechnikát, öltözési lehetőséget biztosítunk, hangszereiket a fellépők maguk biztosítják és szállítják. A fellépőknek díjazást nem áll módunkban fizetni.

Bővebb információ: www.tallya-bbq.hu

0 Tovább

Zeneszöveg-blog

blogavatar

Ez a Zeneszöveg.hu blog aloldala, itt lakik a blogunk, ahol zenei témákat boncolgatunk, vagy éppen leírjuk, ami eszünkbe jut. De lehet, hogy épp egy dalszövegen merengünk majd el, vagy egy koncertélményünket írjuk le, esetleg valamilyen közelgő eseményről számolunk be. Olyan témák kerülnek ide, amelyek nem feltétlenül a Zeneszöveg.hu címlapjára valók, de mégis -szerintünk- érdekesek lehetnek.