"Köszöntjük a Twin City járatának utasait, köszönjük, hogy a Dallamos Villamost választották! Kellemes utunk lesz, a hőmérséklet 26 Celsius fok, szélcsend és lágy ringatózás várható. A kijáratokat a szokott helyeken találják, kérjük, hogy a forgatócsoportokat és az ülések háttámláját minden esetben hagyják függőleges helyzetben! A hangulatot bent hangos hujjogatással, kifelé látványos integetéssel jelezhetik." - így indultunk az együttesünkkel az idei Dallamos Villamos első járatával Újbuda-központból, ami már az indulásnál tömve volt, és nem tudtuk elképzelni, hogy a többi megállónál hogyan férnek majd fel új felszállók.

Azt hittük, fel vagyunk készülve mindenre: lapos talpú cipő minél nagyobb felületen ragaszkodni a padlóhoz, hátam egy kapaszkodónak támasztva, egyik lábam hátul megvetve, másik a mikrofonállvány talpán, bal kezemben hegedű, jobb kezemben vonó. Ennél védtelenebb akkor sem lettem volna, ha frissen lakkozott körmökkel állok egyedül, egy sötét erdő közepén. Azóta tudom, mi az ilyen performansz 2 legváratlanabb momentuma: az elindulás és a mikrofonállvány időnkénti előrevetődése, amit jobb esetben szájjal, rosszabb esetben foggal tompítunk.

Az indulás egy váratlan rándítással megkísérelt hanyatt lökni, amitől kiszakadt belőlem egy kisebb sikoly is, így a szerelvény egy hatalmas röhögéssel vágott neki az útnak.

Twin City

A szokatlan környezet felszabadította az örömöket, és elengedett minden visszafogottságot. Ha a ritmus úgy hozta, együtt ugráltunk mindannyian, vagy amíg mi zenéltünk, az utasok a nagykörúti gyalogosnak kiabáltak, integettek, nevettek kifelé. Mindenki a hangos szerelvényeket nézte, ami gyanús, hogy jócskán tolta kifelé a hangerőt, mert az autósok már messziről ránk csodálkoztak. Megint kiránduló gyerekek lehettünk, akik jókedvre és visszaintegetésre bírhatják az utcán lévőket, amit minél morózusabb arcból tudnak kicsikarni, annál hangosabb a villamoson az öröm.

Közben kamerák kint-bent, fent-lent, stábok cserélődnek az Oktogonnál, mi pedig aktuálisabbak nem is lehettünk volna, amikor a Pont így jó c. dalunkban ahhoz a részhez értünk, hogy:

"Ablak lehúzva, így szeretem,

Olcsó a kocsim, mert megtehetem"

Gondolatban ezt a jó öreg nosztalgia-villamosra vetítettük, így kollektív nevetésbe fulladó, hangos skandálással gurultunk be a Széll Kálmán téri végállomásra.

A Dallamos Villamos a zenei élményen túl egy őrült vidámparkká változtatta a fővárost azoknak, akik végigutazták, a hangulat pedig a szokott körúti szombati jókedvet egy összetartozás-érzéssel pár órára új dimenzióba emelte.

A saját koncertünk után visszaszálltam, és este 10 óráig körbe-körbe mentem a többi együttessel. A HaSzüNa alatt már a szerelvény életét féltettem, mert a ska-s ugrálás annyira intenzív lett, hogy a szomszéd kocsiból is aggódva néztek át. A biztonságot a TükeZoo viszont nem vette félvállról: a fiúk biciklis sisakban tolták végig a koncertet.

A szerelvény hátsó részében egy fiú, kvázi lelkes önkéntesként dorombon kísérte az épp játszó TükeZoo-t. Mellé álltam, és legnagyobb döbbenetére, a táskámból előkaptam a saját dorombomat.

A Dallamos Villamoson bármilyen váratlanság és hihetetlenség megtörténhet. Összességében, ide ha valamivel készülni kell, akkor az ez a kettő. :)

 Óriási köszönet a Zeneszöveg.hu-nak azért a hatalmas munkáért, amivel ezt összehozták, minden elismerés a BKK-nak a partnerségért, és hatalmas köszönet a BKK helyszínen dolgozó és segítő minden munkatársának! A sofőröknek, akik parádés biztonsággal és együttérzéssel vezették a szerelvényeket, a BKK-s hölgyeknek, akik segítették a Zeneszöveg helyszíni munkáját (és akik ugyanúgy végigtáncolták az utat!), továbbá a biztonságért és gördülékeny üzemért felelős, helyszínen dolgozó BKK-kollégáknak, nem utolsó sorban pedig a Rolandnak a remek hangosításért!

Minden utas azt kérdezgette, miért csak egy egyszer egy évben...? Az idei élmény ugyan pótolhatatlan, de megismételhető...! Találkozzunk jövőre a négyeshatoson! ;)

______________________________________________________________________

Média-beszámolók:

http://tv2.hu/musoraink/tenyek/186025_zenelo-villamos.html

http://www.petofilive.hu/video/a-dallamos-villamos-ujra-a-sineken/

http://fixhd.tv/videotar/lejatszo/5272