Végre nemcsak a naptár, de a hőmérő higanyszála szerint is itt a nyár, ha pedig nyár, akkor irány a vízpart és a szabadtéri koncertek. A siófoki PLÁZS mindkettőt ötvözi, ahol a pihenés és a szórakozás is a legmagasabb fokon pörög. A PLÁZS idén is garancia a feledhetetlen estékhez és már az indítás is igen erős: június 17-én az új dalával érkező Halott Pénz és a Nagy-Szín-Pad! győztes Lóci játszik nyitja a koncertek sorát.

HALOTT PÉNZ DALSZÖVEGEK A ZENESZÖVEGEN, IDE KATTINTVA!

LÓCI JÁTSZIK DALSZÖVEGEK ITT!

Ha hétvége, akkor Siófok, június 17-től pedig ez hatványozottan igaz, ugyanis ekkor lesz az első PLÁZS buli, amit nem csak mi várunk, de a PLÁZSon másodjára játszó Halott Pénz is. A csapat idén ritkán hallott dalokkal, különleges fényekkel és vizualitással készül: „Igyekszünk igazán emlékezetes koncertet nyújtani mindenkinek. A tavalyi koncert igazán pozitív élmény volt, egy nagyon egyedi helyszínen, ahová nagyon szívesen térünk vissza. Szuper közönség volt az első alkalommal!” – Meséli a zenekar, akiknek most jelent meg legújabb klipes daluk az Otthon, amit elsők között hallhat élőben a siófoki közönség. És bár az otthon elsősorban Pécset jelenti a srácoknak, azért a Balatonról is bőven vannak kedves emlékeik: „A gyermekkori táborozások mindannyiunkban mély emlékeket hagytak. De például olyan fantasztikus zenekarokat is láttunk a Balaton partján játszani, mint a Beastie Boys, a Massive At! tack vagy a Kraftwerk. Ráadásul évről-évre újabb élményeket gyűjtünk a magyar tengernél.” A csapat azt is elárulta, hogy többen nagyon szeretnek úszni, a finom ételek szeretete pedig mindenkiben közös, így a strandok és a Balaton parti éttermek jelentik számukra a legnagyobb élményt, de rajonganak a balatoni fesztiválokért is.

Siófok, itt kezdődik a Balaton és szép emlékek kötik ide a Lóci játszik legénységét is: „Siófok a spontán "Szálljunk be a kocsiba és ugorjunk le a Balatonra!" megmozdulások kedvelt célállomása, így sok igazán furcsa sztori köthető a balatoni "fővároshoz" - melynek nagy része (remélem) soha nem lesz publikus. Nem mellesleg pedig a gitárosunk, Fülöp Bence balatonfüredi, így benne külön bizonyítási vágy ég mindig, amikor a Plattensee partján kötünk ki.”- Meséli Lóci, aki zenekarával a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győzteseként először lép fel a PLÁZSon, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.

Amikor megtudta, hogy ők nyerték a versenyt, először alig hitt a fülének: „Nagyon vicces visszanézni azt a pillanatot, amikor bemondták a nevünket. Mindenki az égbe emeli a kezét, kivéve én, aki olyan lemondóan áll ott középen, mintha a Mörkön lett volna az összes pénzem, és most herdáltam el a családi vagyont. Egyszerűen csak annyi történt, hogy nem tudtam felfogni, hogy az a rengeteg munka, amit beletettünk, tényleg meghozta a gyümölcsét. Lassan kezdem elhinni...” – Mondja, az estére pedig a tőlük megszokott bulit ígéri: „Nagy lehetőség egy Lóci játszik kaliberű bandának a PLÁZSon fellépni, hiszen sokan lesznek kíváncsiak az első bulira, főleg úgy, hogy dedmaniék lesznek utánunk. Szerencsére az már bebizonyosodott, hogy buliztatni tudunk, így remélhetőleg sok tánccal nyitjuk a szezont.” 

17-én tehát Dobd le magad a PLÁZSon!  És aztán készüljünk a legrosszabbra, mert a következő plázsos koncerten, június 30-án nem más kócolja majd össze siófoki strand látogatóit, mint a lányos anyukák rémálma és az ország megmondója, Ganxsta Zolee, Kartel formációjával.