A FILMRŐL ÁLTALÁBAN

Ez a film vallomás arról, h milyenek a hétköznapjai egy, már több mint tíz éve együtt dolgozó zenekarnak. A dupla teltházas cirkuszos koncertből indult ki minden és itt kezdték el forgatni a filmet is, amelynek április 19-20-án lesz bemutatója a Gödör Klubban. Részletek az eseménynél IDE KATTINTVA.

A film három panelre és azok váltakozására építkezik: interjúk (dokumentumfilmes jelleggel), természetesen Annával a középpontban -, a cirkuszos koncertek elképesztő felvételei, valamint mindezekkel párhuzamosan egy szépen kibontakozó sztori, amolyan “film a fimben”. A zenekar menedzsere szerint az Álmatlan című filmben Anna olyan dolgokat mondott el magáról, amelyeket még soha, senkinek.

ÁLMATLAN – A CÍMADÁS

Pásztor Anna elmondta, hogy azért esett a választás cím tekintetében az Álmatlan-ra, mert ebben a dalukban vállalták először, teljes egészében önmagukat és ezzel ki is jelölték az utukat a zenei pályán.

A CIRKUSZOS SZÍNPADKÉP

Az egész cirkuszos színpadképet 6 óra alatt rakták össze, amelyet aztán 16 kamerával és 15 operatőrrel rögzítettek, amelyben többek között az is rendkívül ritka, hogy bár ennyi kamerával szoktak dolgozni az előadók, de ilyen sok operatőrrel eurpóai szinten is csak nagyon ritkán. A maxium 11-12 operatőrből álló stáb szokott lenni, árulta el a film egyik rendezője, Porkoláb Nobert.

AZ ELEFÁNT

"Úgy volt, hogy egy elefánt is része lesz a koncertshownak, de Őt végül Anna megsajnálta"– mondta a zenekar menedzsere, Dénes Adél

ARTISTÁK ÉS EGYÜTTLÉLEGZÉS

Vincze Tünde artistaművész, aki a Fővárosi Nagycirkusz részéről segítette a zenekar munkáját a dupla koncert kapcsán, az alábbiakat mondta: “azt a két napot, amit ott átéltünk, még hetekig éreztük a bőrünk alatt. Úgy gondolom, hogy együtt dobogtunk mindannyian. Mindenki, aki Annáékkal dolgozott, utána még hetekig a hatása alatt volt az élménynek."

Ezt Anna is hasonlóan gondolta, hiszen Ő is elmondta: “az artista lányok annyira éreztek engem egyetlen próba nélkül, hogy egy álom volt megélni, ahogyan ösztönösen összeértek a művészeti ágak, szavak nélkül tudtuk, hogyan kell együtt rezegni. Mindennek a továbbfejlesztett verziója a film."

RENDEZŐK, ŐRÜLTEK, LÁZAS ÁLLAPOTOK, HAZAI ZENEI FILMEK

Anna elmondta, hogy a teljes meglepetés erejével hatottak rá a rendezők, már csak azért is, mert egészen hihetetlen szituációkban és helyszíneken / helyeken bukkantak elő / fel körülötte és olyan megdöbbentő szemszögekből mutatják meg Őt a filmben, mint még soha senki.

"Nagyon szórakoztatóak és nagyon idegesítőek is egyben" – tette hozzá az énekesnő.

"Kívánom mindenkinek, minden filmesnek, hogy olyan jó alapanyaggal dolgozhasson, mint mi az Annáék esetében. Rengeteg jó alapanyag van a hazai zenei piacon, amelyekből számtalan remek dolgot ki lehet hozni. Azt vettük észre, h ennek a műfajnak Magyarországon még nincs hagyománya. Sajnos." – mondta Tanca Norbert, a film másik rendezője / executive producere.

"Lázas állapotban elkezdtem összefüggéstelen félmondatokat hadarni, meg kiadni különböző artikulálatlan hangokat, de ez sem volt elég a két Norbinak (A rendezőknek – a Szerk.). Egyszercsak azt kértek, h lihegjek úgy, mint egy tizenhat éves, aki épp a nemiségét keresi. Elképesztőek ezek a srácok.” – mesélte Anna.

ÉRZELMI VIHAROK

Porkoláb Norbert szerint “az Álmatlan című film tele vannak érzelemmel: személyes, közvetlen, ezért nem csak azoknak ajánlott, akik AATB rajongók, hanem gyakorlatiag bárkinek. Nagyon emberi az egész.”

ZÁRSZÓ

Bár voltak kétségeik az előkészületek során, amikor hajnali kettőkor végeztek a próbákkal a cirkuszban, de a végeredmény és az, hogy ez továbbfejlődött és él egy komplett filmben, mindenért kárpótolja a csapatot.

"Azt mondtam a hely szellemeinek a koncert előtt hogy: "segítsetek, m kurvanagy szarban vagyunk. Ezek a dolgok működnek: segítettek."

VEGYETEK JEGYET IDE KATTINTVA!

 ANNA AND THE BARBIES DALSZÖVEGEK A ZENESZÖVEGEN IDE KATTINTVA!