Vendég: Zävodi + Berkes Bänd, a Dal 2017 döntőseinek egyik legkülönlegesebb formációja!

"szóló karriert kezdtem, és úgy érzem, s talán a közönség is így érzi jó lóra tettem"

Erről egészen biztosan mindenki meggyőzödhet majd, aki június 23-án ellátogat a Budapest Parkba, hiszen Demjén Ferenc teljes zenekari felállással adja első nagyobb 2017-es fővárosi szabadtéri koncertjét.

Szabadság vándorai, a Honfoglalás, az idei Volt Fesztivál himnusza, a Jelszó: Love, az Álomarcú lány és még számos felejthetetlen és generációk által dúdolt sláger előadója ezen az estén egy igazán különleges előzenekarral készül. Demjén Ferenc zenekarának oszlopos tagja, billentyűse,Závodi Gábor fia, a szemtelenül fiatal és tehetséges Závodi Marcell lép színpadra saját formációjával, valamint az A Dal 2017-ben döntős duót alkotóBerkes Olivérrel, azaz a Zävodi + Berkes Bänd-el. Fiatalos lendület és több évtizedes profizmus egyszerre lesz jelen a színpadon, egyedi élményt ajándékozva a generációkon átívelő zenei örökségre szomjazó közönségnek.

DEMJÉN FERENC ÖSSZES DALSZÖVEGE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

FIGYELD A ZENESZÖVEG.HU FACEBOOK OLDALÁT A VILLÁMJÁTÉKÉRT, MELYEN BELÉPŐT NYERHETSZ!